Kelemen Hunor: Közös felelősségünk, hogy a válságból kisegítsük egymást
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint a koalíciós kormányzásnak nincs alternatívája.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint a koalíciós kormányzásnak nincs alternatívája.

A Magyarország felől érkező importra is nagyobb mértékben támaszkodhat a jövőben szomszédunk, ahol most újabb gázmezőn indul el a termelés, de az nem lesz elég.

Florin Cîțu kormányfő javaslatára Lucian Bode belügyminiszter veszi át ideiglenesen a tárca irányítását.

A középső kormánypárt támogatni fog egy esetleges bizalmatlansági indítványt a kormányfő ellen.

Elindult egy olyan ügy, amely rendkívül sérelmes az erdélyi egyházkerületek számára.

A XX. század első hadüzenet nélküli támadását a Román Királyság hajtotta végre 1916. augusztus 27-én este.

Az afgán bevándorlók többnyire 16–23 év közötti, alacsony képzettségű férfiak.

A trianoni békediktátum senkinek sem használt – a győzteseknek sem. A térképasztal mellett összetákolt utódállamok csődöt mondtak.

A román külügyminisztérium kifogásolta Áder János kijelentését.

A munkáltatók igyekeznek emelni a fizetéseket, így próbálva hazacsábítani a jelenleg Nyugat-Európában dolgozó román állampolgárokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az a kérdés, hogy megengedjük-e, hogy a pénzünket elvigyék Ukrajnába, vagy megőrizzük, és mi használjuk fel – mutatott rá Orbán Viktor.

Nyilvántartásba vették az első jelölőszervezeteket.

Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Moszkvának nem a területek, hanem az ott élők a fontosak.

A hatóságok több tartományban meteorológiai figyelmeztetést adtak ki.

Az orosz–amerikai kapcsolatokban is előrelépés történt.

A portugál támadó pufog, csapata újabb mérkőzését hagyhatja ki.

Üzenni akartak a lépéssel.

A Magyar Péter mögött álló mozgalom és média a pénze jelentős részét Brüsszelből kapja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.