Nemzetbiztonsági kockázat, hogy egyre többet drogoznak a fiatalok Romániában
Már az iskolában is dílerkednek, most lépne a kormány.
Már az iskolában is dílerkednek, most lépne a kormány.

Nemcsak a bukaresti védelmi miniszter, de az államfő is hibázott – vélekedett Szenkovics Dezső, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja.

Lenne megoldás a román költségvetés helyrebillentésére, ám a helyzet meglehetősen bonyolult.

A román államfő szerint a dróndarabok arra utalnak, hogy megsértették Románia és így a NATO-légterét.

A magyarellenességéről híres AUR a román képviselők egyharmadát adhatja az Európai Parlamentbe.

Nem könnyű most a tűzoltók dolga Romániában.

A rendőrség 143 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

A román védelmi miniszter hétfőn még cáfolta, ma már megerősítette az információkat.

Sajtóértesülések szerint Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével is tárgyalni fog a köztársasági elnök.

A national news channel broadcast Tucker Carlson's conversation with the Hungarian prime minister in its entirety.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csaknem félezer gyorshajtót mértek be januárban.

Az útszakaszt lezárták.

2026-ban már 120-an kapnak állatvédelmi ösztöndíjat.

Benne ült egy gyermek is.

Újabb magyar ember esett áldozatul az ukrán hatóságok kényszersorozásának.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt mindenben kiszolgálja Brüsszelt, miközben a Fidesz–KDNP nemet mond a háborúpárti tervekre, és megvédi Magyarország szuverenitását.

A lakosság fázik és kimerült.

A magyarok elleni Davis-kupa-párharcra készülő rekordbajnok kapitánya Marozsán Fábiánt is méltatta.

A new world order is emerging, Hungary's Foreign Minister pointed out.

Vége a béke korszakának, 15 év után ismét a magyar és roma ellentétet hozták felszínre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.