Atombombával fenyegette Ceausescu Kádár János utódját
A Külügyi és Külgazdasági Intézetben Román–magyar kapcsolatok 1989-ben címmel tartottak konferenciát.
A Külügyi és Külgazdasági Intézetben Román–magyar kapcsolatok 1989-ben címmel tartottak konferenciát.

Rapport Richárdnak elvileg semmi köze nincs Romániához.

Ribli Zoltán megérti, Verőci Zsuzsa kárhoztatja a világbajnok-jelölt magyar nagymester döntését.

Az egyik ellenzéki párt azt követelte a kormánykoalíció két nagyobbik pártjától: zárják ki a RMDSZ-t.

Erdélyi hírportálok szerint a fiatal tanár megölésével gyanúsított férfi elhagyta Romániát, és Magyarország felé távozott.

Károly herceg Erdélyben több házat is vásárolt.

Calin Maties szenátor szerint Bethlen Gábor helyett az egykori felkelő érdemelne szobrot Erdélyben.

Nincs olyan erő a világon, amely még egyszer a kommunizmus alatti cinkos és hazug hallgatásra kényszeríthetné a magyar államot.

A járművet egy kolozsvári szoftvercég és a köréje csoportosuló vállalkozói csoport kezdeményezésére készítették.

A talpig népviseletbe öltözött PSD-s politikus szerint Erdély román föld volt és mindig is az marad.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A példátlan gyűlölet visszatérő jelenség a tiszás csoportokban, de az OBT nem hajlandó foglalkozni bírái érintettségével.

A miniszterelnök a Mandiner Klubest vendége volt a Várkert Bazárban.

A kormány döntéseiről számol be Gulyás Gergely.

Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.

Ezek az okok!

A nemzetközi sajtó Donald Trump egyik legfontosabb szövetségeseként utal a magyar miniszterelnökre.

Piotr Nisztor több leleplező anyagot is közölt a lengyel politikai elitről.

Célzott fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul a sérülékeny fogyasztók védelme érdekében.

Ma befejeződik a női vízilabda Európa-bajnokság, a döntőben pedig a magyar és a holland válogatott csap össze az aranyért.

Ilyen blokkokat először építenek az Európai Unió területén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.