Törvénybe foglalt infrastrukturális fejlesztések Romániában
A keleti szomszédnál még mindig húszezer kilométer megyei jelentőségű út szorul korszerűsítésre.
A keleti szomszédnál még mindig húszezer kilométer megyei jelentőségű út szorul korszerűsítésre.

A Nemzeti Liberális Párt korábbi elnöke azután döntött így, hogy pártja vezetői lemondásra szólították fel.

Az ukrajnai háború kirobbanása után a lakosság pánikvásárlásba kezdett.

Az RMDSZ szerint a helytelen menedzsment miatt túlszaporodott faj veszélyezteti az emberek életét és javait.

Nyolcadik osztálytól, és csak a szülők beleegyezésével vehetnek csak részt az iskolások a felvilágosító órákon.

A szolidaritási lejekből az oktatás és az egészségügy sürgető beruházásait finanszíroznák.

A magyar válogatott Angliában aratott kiütéses győzelme nagy kontrasztot képez a románok nagy vereségével.

Románia azzal bolondítja a világot, hogy a Székelyföld soha nem létezett. Itt egy képeslap a székely közelmúltból.

A román gépkocsivezető ellen embercsempészet, az utasok ellen pedig illegális határátlépési kísérlet miatt indult eljárás.

Áprilisban már harmadik hónapja mérséklődött számottevően az ipari termelésben legnagyobb súlyt képviselő járműipar teljesítménye, de az év végére enyhülhet a csiphiány.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, antifasiszta aktivistának az ügyében hozott ítéletet.

Világszínvonalú, magyar fejlesztésű CT-berendezés segíti a gyógyulást Gyulán.

A város közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy nem oszlatja fel magát.

Vitalij civilben keramikusművészként dolgozott, de kötelességének érezte az ország védelmét.

A halottak száma folyamatosan növekszik.

Kegyetlen, amit a támadás maga után hagyott.

Minden megemlékezőt várnak az eseményre.

Már Magyarországon is bekerültek a vásárlást tervezők kedvencei közé az árban erős BYD-k, Omodák és társaik.

Egy, a napokban megjelent nemzetközi tanulmány állításával ellentétben a hazai alma egészséges és biztonságos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.