Temetőgyalázás fényes nappal a magyarbölkényi sírkertben
A református parcella sírhelyeit dúlták fel. A háttérben egy elfajult vita állhat.
A református parcella sírhelyeit dúlták fel. A háttérben egy elfajult vita állhat.

A Székelykő köveit fesse akárki akármilyen színűre, az a magyaroké volt és lesz is, amíg élnek magyarok Torockón.

A román fél pragmatikus és korrekt kapcsolatokban érdekelt Magyarországgal.

A köztársasági elnök a Bukaresti Kilencek csúcstalálkozóján szólal majd fel Bukarestben, valamint később Klaus Johannis román elnökkel tárgyal.

A Csíki Csipsz és Csíki Sör Manufaktúra munkaközössége közleményben reagált a döntésre. Dan Tanasának azt kívánták: „igyon rá a medve vizet”.

Kiszivárogtatott tervek szerint szolgálati tisztek ellen csak az elnök által jóváhagyott ügyészek nyomozhatnának.

A kétmotoros repülőt már a Gripenek is elfogták Debrecennél, majd Románia felé vette az irányt.

Edward Iordanescu, a legendás Anghel Iordanescu fia a Nemzetek Ligájában is két vereséggel indított.

A románok nem tudják megemészteni a két hős, Beke István és Szőcs Zoltán elismerését.

Mi lenne reményt adóbb, mint egy időugrás a Trianon után húsz évvel később beköszöntött váradi kis magyar világba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A példátlan gyűlölet visszatérő jelenség a tiszás csoportokban, de az OBT nem hajlandó foglalkozni bírái érintettségével.

A miniszterelnök a Mandiner Klubest vendége volt a Várkert Bazárban.

A kormány döntéseiről számol be Gulyás Gergely.

Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.

Ezek az okok!

A nemzetközi sajtó Donald Trump egyik legfontosabb szövetségeseként utal a magyar miniszterelnökre.

Piotr Nisztor több leleplező anyagot is közölt a lengyel politikai elitről.

Célzott fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul a sérülékeny fogyasztók védelme érdekében.

Ma befejeződik a női vízilabda Európa-bajnokság, a döntőben pedig a magyar és a holland válogatott csap össze az aranyért.

Ilyen blokkokat először építenek az Európai Unió területén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.