Szomorú. Ennél még szomorúbb, hogy Nagybánya városvezetése a nagybányai művésztelepet is leépítette az újjáépítés címszava alatt. Igaz, hogy a békeidőkbeli magyar festőiskola románosítása már közvetlenül Trianon után megkezdődött, majd őrült tempóban folytatódott a fél évszázadnyi kommunizmusban, mégis az a helyzet, hogy a magyar múlt, a magyar emlékek teljes eltörlése napjainkban, az elmúlt évtizedben történt meg a nemzetköziség leple alatt.

Erről az is meggyőződhet, aki nyitott szemmel látogat el a kolóniára, hiszen ott mindenféléről olvasni fog, csak azt a szót nem látja majd leírva, hogy magyar alapítás, meg azt, hogy Magyarország. A nagybányai művésztelep a jelenlegi értelmezésben internacionalista, de legfőképpen román. Az, hogy hébe-hóba befogadnak és kitüntetnek egy-két magyar alkotót is, csak szemfényvesztés. Amint lehetőségük lesz rá, úgy eltörlik majd ezt a szokást is, mint a pinty. Ne kételkedjen senki abban, hogy ez nem fog bekövetkezni. A tények nem erre utalnak.

A romániai sajtó is erőteljes magyarellenes kampányt folytat már jó ideje. Csak a vak nem látja. Nem telik el nap, hogy belénk ne rúgjanak. Az Adevarulban megjelent magyarellenes cikksorozat után (amelyre lapunk Lugas rovatában reagáltunk) a közelmúltban a Ziare.com oldalon jelent meg Nicolae Radu egyetemi tanár tollából egy hosszadalmas írás a világkormányról, amelybe érthetetlen módon egy olyan állítás is bekerült, miszerint december elsején, a románok nemzeti ünnepén – amikor egyébként az Erdély annektálását követelő 1918-as gyulafehérvári népgyűlésüket hozsannázzák – Gyulán a magyarországi románokkal borzalmas dolog történt: a magyar hatóságok nyomására kénytelenek voltak levonni a lobogót a templom tornyáról (azt ugyan nem pontosítják, melyikről, de sejteni lehet, hogy a sajátjukról, az ortodoxról). Pedig Istennek nincs politikai irányultsága, teszi hozzá gúnyosan a publicista. Ilyen intézkedésre persze sosem került sor, de a romániai román olvasóban ezek után az marad meg, hogy Gyulán és Magyarországon üldözik a románokat.

Holott ennek pont az ellenkezője történik, és ez bizonyítható. Az írás megjelenésével szinte egy időben Gyula városában például arról tartottak értekezletet az érintett kisebbségek képviselőinek részvételével, hogy mennyire tiszteletben tartják a településen a nemzetiségeket, és ez így is van. Elég csak szobát foglalni valamelyik gyulai panzióban, szállodában, beülni a helyi éttermekbe, végigmenni a városon, hogy erről meggyőződhessünk. Itt székel a konzulátus és ugyanitt működik az Országos Román Önkormányzat, amely a hétvégén látta vendégül a romániai magyar közösség egyik európai parlamenti képviselőjét, akinek bemutatták, mennyire nagyszerű körülmények között tanulhatnak a magyarországi román iskolások. Nemcsak Gyulán, teszem hozzá, hanem az egész megyében.

Az sem zavart még eddig senkit Magyarországon, hogy egyre nagyobb számban élnek románok az ország területén, főként a keleti megyékben, ahol olcsón veszik meg az elhagyott házakat. Innen járnak át Romániába dolgozni. Csak a tényállás helyes ismertetése miatt jegyzem meg, ezek a lakás- és házvásárlók nem igazán hajlandók megtanulni magyarul, ezért a helyi lakosság az, amely a nyelvérzéketlenségét, no meg a románok által viccesnek talált kiejtési nehézségeit félretéve alkalmazkodik hozzájuk. A Romániába ingázók tömegének külön Facebook-csoportja is van, ahol szintén románul folyik a csevegés a határátkelők aktuális helyzetéről, és pont azért románul, hogy mindenki értse, de elsősorban azok a románok, akik Magyarországon élnek, de nem tudnak magyarul. Ez sem zavart még eddig senkit.

Talán azért, mert amikor magyar nyelvterületen fesztiválokat tartanak, akkor is adnak a többnyelvűségre. Szep­temberben a gyulai vár és az Almásy-kastély közötti rendezvénytéren tarthatták meg román testvéreink az éves gasztrofesztiváljukat, ahol román ételeket főztek, sütöttek, románul énekeltek, román táncokat jártak, egyszóval szabadon, tetszésük szerint élték meg románságukat. Nem rohant rájuk senki, hogy címeres magyar nemzeti zászlókkal takarja el a világ szeme elől a jelenlétüket. Legfőképpen nem a polgármester. Sőt valamennyi sajtóorgánum érdekességként számolt be az eseményről.

Visszatérve Nagybányára, lenne egy ajánlatom Kerekes úrnak, aki mégiscsak egy történelmi magyar városban született és él, sőt magyar hangzású, de megkockáztatom, magyar nevet visel (hiszen a kerekes románul semmit se jelent, magyarul pedig sok mindent): felajánlom számára a lehetőségét annak, hogy legyen úriember, és tanuljon meg magyarul, elvégre a multi- és interkulturalitás uniós követelmény. Ha szükséges, segítünk neki.

Borítókép: a román nemzeti trikolórral letakart magyar feliratok a nagybányai Gesztenyefesztiválon (Fotó: Facebook)