– Pitykegombkutatóként hogyan határozná meg a pitykét?
– Pitykegombnak az üreges, füles fémgombokat nevezem, a féldrágakövest díszgombnak tekintem. Komáromban és Székesfehérvárott olyan gombbal is találkoztam, amely a díszítményeit nézve hasonlít ugyan a pitykéhez, viszont üreg nélküli, tárcsaszerű és lapos. A pitykét nem varrták fel a ruhára, hanem a fülét átnyomták az anyagon, ahol bőr- vagy textilszállal, esetleg fémkarikákkal és gombpárna segítségével rögzítették.
– Úttörő munkát végez?
– Lényegében igen, hiszen nem áll a rendelkezésemre könyvtárnyi szakirodalom. Cikkek ugyan megjelentek, de ezek csak kisebb tájegységek, népcsoportok gombjait írják le. Luby Margit néprajzkutató például ír a kiskunsági gombokról, és az erdélyi vándorcigányok kincseiről is megjelent 1914-ben egy írás a Néprajzi Értesítőben. A komáromi szekeresgazdákkal és ötvösökkel Kecskés László foglalkozott, aki szintén említést tesz a gombokról. Olyanfajta tipizálást, összefoglalót, mint amilyenen dolgozom, még nem készített senki.
Ruhát a pitykéhez, embert a ruhához
– Mi indította el ebbe az irányba?
– Néptánctanítással kezdtem a pályámat, majd bekerültem a Herman Ottó Múzeumba, ahol a néprajzi tár gyűjteménykezelője vagyok harminc éve. Ebben a kultúrkörben mozogva ismerkedtem meg a pitykegombokkal, amelyek 2015-ben kezdtek komolyabban érdekelni. Olyan példányok kerültek hozzám, amelyeknek kíváncsi lettem a történetére. Keresni kezdtem azok társaságát, akiknek vannak hasonló gombjaik, majd többéves kutatás után megpályáztam a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíját.
– Ösztöndíjasként mi a feladata?
– Az ösztöndíj elnyeréséhez mindenki saját munkatervet készít. Én arra vállalkoztam, hogy lemérem, lefotózom a magán- és közgyűjteményekben fellelhető pitykegombokat, összegyűjtöm a vonatkozó adatokat a szakirodalomból, majd mindezt rendszerezem és megjelentetem egy kiadványban. Már harmincezer fényképet tárolok az adatbázisomban. Emellett annak is utánajártam, van-e ezeknek a tárgyaknak olyan táji tagozódásuk, mint a viseletnek, a népzenének, a néptáncnak. Azt láttam, hogy van. Ehhez a gombokat együtt kellett vizsgálnom az öltözetekkel, az öltözeteket pedig azokkal, akik a ruhákat viselték. Ki kellett derítenem, mi volt a foglalkozásuk, hol helyezkedtek el a társadalmi ranglétrán. A legtöbb időt a XIX. századi öltözetek kutatására fordítottam, mivel a legjobban ezeket tudják hasznosítani a néptáncosok.
– Milyen konkrét eredményekre jutott?
– Azt tapasztaltam, hogy társadalmi rétegenként különböző gombtípusokat használtak, tehát nemcsak dísz, hanem státuszszimbólum is volt a pityke. Sokat elárult a viselőjéről, hogy a gomb milyen anyagból, milyen technikával, milyen méretben készült, illetve mennyi díszítette a ruházatot. Az előkelőségek pitykegombjai nemesfémből készültek, nagyobb mennyiségben és jobb minőségben jelentek meg az úri öltözeten. A falun élők színesfémekből készült pitykéket használtak, amelyeket kisebbre szabtak, viszont egyik-másik településen, főként a nyugati és a keleti palócoknál elég nagy mennyiségben alkalmazták az apró gombokat. Rimócon és Hollókőn például a sorozatban gyártott egyszerű, kúpos pitykék terjedtek el. Ezek és az ezekhez hasonló egyszerű típusok kisüzemi módon készültek rézből, alpakából és ónötvözetből. A palócoknál olyan szirmos-csecses pitykegombtípus volt használatban, amely az átlagostól eltérően nem gömbölyű, nem hosszúkás, hanem úgy néz ki, mintha összenyomták volna. Ezen a tájegységen sűrűn, több sorban borította a gomb a ruházatot, nemegyszer kiegészült zsinórozással. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a mellényeken, lajbikon inkább a sujtás, a zsinórozás és a paszomány kapott hangsúlyt. Csongrádban a fazettált, a sima és a félgömb formájú pitykét is szerették, amely egyaránt készült ezüstből, alpakából és rézből. A Kis- és a Nagykunságban az ezüstgomb dominált. Itt a dupla galléros, dupla tornyos pitykegombokat sikerült lokalizálni, amelyekből létezett metszett, gömb és nyújtottabb formájú. A Bakonyt és a Dél-Dunántúlt annak a módja tette sajátossá, ahogyan elhelyezték a gombokat a ruházaton. A készítés technikáját nézve a gyöngyösi pitykék a legegyedibbek.
Örökölt gombok
– Mi tette különlegessé ezeket?
– Történészek segítségével jutottam arra a következtetésre, hogy a gyöngyösi „ezüstös” öltözeteket valószínűleg céhmesterek hordták, majd miután a céhekből egyházi egyletek lettek, feltűntek az egyházi szertartásokhoz használt ruházaton. A debreceni Déri Múzeumban iparosmellénynek nevezik azokat a bársonyból készült viseleteket, amelyeken különböző gombtípusok láthatók. Feltételeztük, hogy magasabb társadalmi réteghez tartozó személyek ruhadarabjai voltak, mígnem az egyik cimborám észrevett egy archív fotón egy ilyen mellényt. A kép szerint pásztorember viselte. Mi lehetett ennek az oka? Az, hogy a gombokat legalább három, de sok esetben hat generáción át örököltették. Miután kiment a városi divatból, átkerült a pásztorokhoz, akik a mai napig megbecsülik.
– Milyen értéket képviselt, képvisel?
– A pitykéket könnyed mozdulattal ki lehetett venni a gombpárnával a ruházatból. Vásárláskor, ha nem volt elegendő készpénz, zálogban lehetett hagyni. Rengeteg olyan hagyatéki összeírás maradt fenn, amelyekben a gombok értéke többszöröse a ruhákénak. A kézműves gombsor elkészíttetése ma is drága. A gyöngyösi öltözet pitykesorainak esetében csak a nyersanyag százhatvan-kétszázezer forint, a teljes öltözet rekonstruálása két és fél millió. Ennyit ma senki nem szán rá. A régi világban is egyetlen ünnepi viseletet állítottak elő személyenként, amelyet aztán igény szerint módosítottak. Tánccsoportok számára talán a járható út az, ha minden táncos megcsináltatja a saját viseletét.
– A „valódi” pitykegombot kik készítették?
– A sorozatban gyártott gomboknak katalógusokban lehet utánanézni, az egyedi készítésű fémgombok esetében a mesterjegy és a fémjelzés alapján kereshető vissza a készítő neve és a készítés helye. A kutatás során számos monogramot gyűjtöttem össze, amelyek egy részéhez név is társítható. A Komárom környéki, valamint a tőle északra fekvő Vág–Garam közi régió ötvösei közül Király Józsefet említeném, aki gyönyörű pitykegombokat alkotott filigrántechnikával, csavart-sodronyos gombtestekkel, fenséges csúcsdíszekkel. Ez a vidék nagyon gazdag ilyen tekintetben. Olyan ötvössel sajnos már az én generációm sem találkozott, aki idősebb mesterektől tanulta a hagyományos gombkészítés menetét. A legtöbben a mai ötvösök közül autodidakta módon kísérletezték ki a módszereket, de ebbe a folyamatba a tradicionális eljárás, a trébelés (fémlemezek hideg domborítása), a kalapálás nem tartozik bele. Általában megcsinálják a mintadarabot, ezt belesüttetik gumiba, majd sokszorosítanak. A régi gombokat egyesével készítették, a sorozatgyártáshoz présgépet készítettek, amellyel csúcsminőséget értek el. A bajai és a besztercebányai múzeum őrzött meg ilyen pitykekészítő eszközöket.
