– Pitykegombkutatóként hogyan határozná meg a pitykét?
– Pitykegombnak az üreges, füles fémgombokat nevezem, a féldrágakövest díszgombnak tekintem. Komáromban és Székesfehérvárott olyan gombbal is találkoztam, amely a díszítményeit nézve hasonlít ugyan a pitykéhez, viszont üreg nélküli, tárcsaszerű és lapos. A pitykét nem varrták fel a ruhára, hanem a fülét átnyomták az anyagon, ahol bőr- vagy textilszállal, esetleg fémkarikákkal és gombpárna segítségével rögzítették.

– Úttörő munkát végez?
– Lényegében igen, hiszen nem áll a rendelkezésemre könyvtárnyi szakirodalom. Cikkek ugyan megjelentek, de ezek csak kisebb tájegységek, népcsoportok gombjait írják le. Luby Margit néprajzkutató például ír a kiskunsági gombokról, és az erdélyi vándorcigányok kincseiről is megjelent 1914-ben egy írás a Néprajzi Értesítőben. A komáromi szekeresgazdákkal és ötvösökkel Kecskés László foglalkozott, aki szintén említést tesz a gombokról. Olyanfajta tipizálást, összefoglalót, mint amilyenen dolgozom, még nem készített senki.
Ruhát a pitykéhez, embert a ruhához
– Mi indította el ebbe az irányba?
– Néptánctanítással kezdtem a pályámat, majd bekerültem a Herman Ottó Múzeumba, ahol a néprajzi tár gyűjteménykezelője vagyok harminc éve. Ebben a kultúrkörben mozogva ismerkedtem meg a pitykegombokkal, amelyek 2015-ben kezdtek komolyabban érdekelni. Olyan példányok kerültek hozzám, amelyeknek kíváncsi lettem a történetére. Keresni kezdtem azok társaságát, akiknek vannak hasonló gombjaik, majd többéves kutatás után megpályáztam a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíját.
– Ösztöndíjasként mi a feladata?
– Az ösztöndíj elnyeréséhez mindenki saját munkatervet készít. Én arra vállalkoztam, hogy lemérem, lefotózom a magán- és közgyűjteményekben fellelhető pitykegombokat, összegyűjtöm a vonatkozó adatokat a szakirodalomból, majd mindezt rendszerezem és megjelentetem egy kiadványban. Már harmincezer fényképet tárolok az adatbázisomban. Emellett annak is utánajártam, van-e ezeknek a tárgyaknak olyan táji tagozódásuk, mint a viseletnek, a népzenének, a néptáncnak. Azt láttam, hogy van. Ehhez a gombokat együtt kellett vizsgálnom az öltözetekkel, az öltözeteket pedig azokkal, akik a ruhákat viselték. Ki kellett derítenem, mi volt a foglalkozásuk, hol helyezkedtek el a társadalmi ranglétrán. A legtöbb időt a XIX. századi öltözetek kutatására fordítottam, mivel a legjobban ezeket tudják hasznosítani a néptáncosok.