– Egyes alkotások individuálisabbak, ezért nagyobb teret kívánnak maguknak, de vannak itt a mindennapokhoz tartozó tárgyak is, amelyek azt üzenik: lépj közel, érints meg, vegyél fel magadra! Kiss Gabriella ékszereit, gyönggyel díszített használati tárgyait, Vidák Annamária nemezből készített színes ruháit szívünk szerint bizonyára megérintenénk – mutat rá Simon Zsolt József –, és az otthoni használatba is bevonnánk az itt látható textíliákat, párnákat és kerámiákat. Lányi Annabori Play ball ügyességi játéka felfedezésre készteti a gyerekeket: az alkotó a Csillagház Általános Iskolával együttműködve és az ott tanuló fogyatékos gyermekek igényeiből kiindulva tervezett készségfejlesztő labdás játékot.
A festményekről, fotókról többnyire emberi szempárok tekintenek le a látogatóra, ezek az alkotások megjelenítik az összetartozást, a közösséget vagy a közösség égető hiányát. A nagycsaládos fotósorozat egyik képleírásában megvallja az édesapa, hogy gyerekkorában nélkülöznie kellett az érintést, most viszont annál tudatosabban, öleléssel és nagy birkózásokkal erősíti a kapcsolatot a gyerekeivel.
A helyes mérték, a megfelelő távolság és közelség megtalálása, a figyelem és az önreflexió motívumai végigvonulnak a tárlaton.
A kurátori szándék része továbbá, hogy épp az embertől elválaszthatatlan iparművészeti alkotások – amelyek funkciójukban is megidézik használójukat – jelzik leginkább a személyiség hiányát. Hova tűnik az ember a tárgyak tömegében? Simon Zsolt József kurátor a nagyobbik kiállítótér „szélcsendes”, „magányos” sarkára hívja fel a figyelmünket, ahol a befogadó kapcsolatba léphet az embert nélkülöző alkotásokkal.
