A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) évente kiválaszt száz-száz, ötven évnél fiatalabb művészt és művészetelméleti szakembert, majd három éven keresztül havi ösztöndíjjal járul hozzá a pályázataikban megjelölt művészeti vagy művészetelméleti célkitűzés megvalósulásához. Az eredményekről aktuális képet nyújt az Essentia Artis, amelynek szembeszökő jellemzője a műfaji gazdagság. Az összkép mégsem széttartó: bár a kiállításra érkeztek tárgyak a festészet, a szobrászat, a grafika, a dizájn, a formatervezés, a fotó és a néprajz területéről, mégis úgy tűnik, hogy több hasonló kérdés, fájóan aktuális probléma foglalkoztatja a kortárs magyar alkotókat. Az elméleti és irodalmi kötetek a tárlat olvasósarkában kézbe is vehetők.
A művészet esszenciája
A tudatos és elmélyült munka elvezet az alapkérdésekig: mit szeretne megmutatni az alkotó, és hogyan? Milyen hagyományokhoz kapcsolódik a mű anyagában és gondolatiságában? Hogyan reflektál a művész a kulturális örökségére, legyen szó szobrászati praxisról, festői tradícióról, fotótörténeti kutatásról vagy néprajzi-iparművészeti alkotásról? Az Essentia Artis a szent és a profán, a lélekkel átitatott és a kézzelfogható anyagi valóság találkozása a közös térben. A tárlat kurátorai: Doboviczki Attila T., iski Kocsis Tibor és Simon Zsolt József.
Kapcsolódási pontokat kerestünk, arra voltunk kíváncsiak, milyen lehetőség adódik a véleménycserére az alkotásokon keresztül. A szereplők különben az ösztöndíjprogram részeként már találkozhattak jó néhányszor, tudnak tehát egymásról, és úgy tűnik, az alkotásaik is párbeszédbe tudnak lépni egymással, ráadásul együttes erővel képesek megszólítani a közönséget. Mindeközben nagyon különböző szereplőkről van szó – hangsúlyozza Simon Zsolt József társkurátor, aki maga is iparművész –, ám az MMA egyik legfontosabb szándéka: különbözőségeink ellenére is életben tartani a párbeszédet a képzőművészek, az iparművészek és a népművészek között.
Nagyvonalú térhasználat
A műélvezetet szolgálja a Pesti Vigadóban a levegős kiállítási tér, amelyben a közönség megfelelő távolságot alakíthat ki, körüljárhatja az alkotást, vagy épp lecövekelhet egy ponton, attól függően, mi segíti inkább a befogadás és a megértés élményét. A nagyvonalú térhasználat hatásfokát helyenként tovább erősíti a tárgyakat borító védőüveg, amely távolságot teremt, s ezzel rálátást, tágabb perspektívát is ad. A nagyobbik terem ráadásul megfelelő helyszínt biztosít az Essentia Artis összművészeti seregszemle programjainak. Doboviczki Attila T. társkurátor megerősíti, hogy a térben megjelenő alkotások nem csupán az elmúlt években végzett munka eredményéről adnak számot, hanem magát az ösztöndíjprogramot is fémjelzik.
– Egyes alkotások individuálisabbak, ezért nagyobb teret kívánnak maguknak, de vannak itt a mindennapokhoz tartozó tárgyak is, amelyek azt üzenik: lépj közel, érints meg, vegyél fel magadra! Kiss Gabriella ékszereit, gyönggyel díszített használati tárgyait, Vidák Annamária nemezből készített színes ruháit szívünk szerint bizonyára megérintenénk – mutat rá Simon Zsolt József –, és az otthoni használatba is bevonnánk az itt látható textíliákat, párnákat és kerámiákat. Lányi Annabori Play ball ügyességi játéka felfedezésre készteti a gyerekeket: az alkotó a Csillagház Általános Iskolával együttműködve és az ott tanuló fogyatékos gyermekek igényeiből kiindulva tervezett készségfejlesztő labdás játékot.
A festményekről, fotókról többnyire emberi szempárok tekintenek le a látogatóra, ezek az alkotások megjelenítik az összetartozást, a közösséget vagy a közösség égető hiányát. A nagycsaládos fotósorozat egyik képleírásában megvallja az édesapa, hogy gyerekkorában nélkülöznie kellett az érintést, most viszont annál tudatosabban, öleléssel és nagy birkózásokkal erősíti a kapcsolatot a gyerekeivel.
A helyes mérték, a megfelelő távolság és közelség megtalálása, a figyelem és az önreflexió motívumai végigvonulnak a tárlaton.
A kurátori szándék része továbbá, hogy épp az embertől elválaszthatatlan iparművészeti alkotások – amelyek funkciójukban is megidézik használójukat – jelzik leginkább a személyiség hiányát. Hova tűnik az ember a tárgyak tömegében? Simon Zsolt József kurátor a nagyobbik kiállítótér „szélcsendes”, „magányos” sarkára hívja fel a figyelmünket, ahol a befogadó kapcsolatba léphet az embert nélkülöző alkotásokkal.
Embertelenül
Elcsendesülésre ösztönöz Mészáros Gergely Iránymutató növény című virága és a műtárgyhoz kapcsolódó kisfilm, amely furcsa utazásra hív: a kamera mindvégig a földre irányul, két lábra és egy hosszú botra, amellyel láthatatlan alak görgeti maga előtt az acélból, üvegből és alumíniumból készült gömbvirágot. A terepviszonyok látványos változása, az iránymutató növény útja a kiszáradt, szikes talajon, sárban és vízben valójában a természetről szóló elmélkedés: milyen a világ embertelenül? Milyen érzés az általunk keltett zajos környezetből visszavonulni? Meghalljuk-e még az erdő hangját, az ágak reccsenését?
– Az örök és a mulandó kérdéskörét érinti Mészáros Gergely alkotása: a növény szaporítószerve a virág, s az ott keletkező olajok az inspiráció forrásai. Ha a virág részeit figyelemfelhívó, ujjával előremutató sok kicsi kéz helyettesíti, akkor ezek a középpontból kinyúló kezek felidézik az alkotó, teremtő erőt – magyarázza a kurátor. – A kiállított tárgyak a látvány szintjén is kapcsolódnak egymáshoz: Boldi – Szmrecsányi Boldizsár szobrászművész – Genezis című márványszobra például absztrakt módon jeleníti meg a teremtést. Hogyan is lehetne azt másként, ki tudná felmutatni a világot az ember előtti korból? Mindannak a megragadására, ami az ember előtti vagy emberfeletti, a művészek nagy része az absztrakció felé fordul. Boldi alkotása ilyen értelemben lép párbeszédbe az üvegszobrokkal, Soltész Melinda tál közepén fekvő gyöngye például felébresztheti a látogatóban azt a képzetet, hogy milyen is lehetett Isten öléből kiválni, elszakadni, emberré formálódni.
A kiállítás egyik oldalán Oberfrank Luca karcolt tükreinek finomsága, vele szemben Rabóczky Judit Rita Vasmenyasszonyai és „A vágy titokzatos tárgya”, vagyis hegesztett vasból készült csipkés holmik, amelyek a női identitás sztereotip megnyilvánulási formáira utalnak. Az untig ismételt, elkoptatott és megmerevedett női kellék, a kemény és durva alapanyag előbb idézi fel a fájdalmat, mint az eredeti tárgy selymességét, puhaságát. Rabóczky Judit Rita férfias minőséggel átitatott munkái kihívóan állnak a terem közepén, és harcias, aktív, expresszív képzeteket keltenek. Nem egyszerűen megszólítják, de felszólítják a látogatót: kérdezz rám, mégis milyen beidegződések kapcsolódnak a nőies megjelenéshez?!
Táncoló ingek
Identitásra, nemzeti hagyományra reflektálnak Antal Malvina héjszerű munkái, amelyeket ő pajzsöltözetnek nevez, és valóban, domború férfimellkast mintáznak a tárgyak, méghozzá mozdulat közben. Libben a keményített vászoning – libben a márvány?! Néptáncos mozdulatok inspirálták a Széki tempót vagy a Magyarvistai legényest, ám az ember itt is hiányzik a „táncoló ing” mögül.
Ki viszi tovább a hagyományt, ki folytatja a táncot? Lehet, hogy a ruha is teszi az embert?
Ezekre a kérdésekre megfelel Verebics Katalin Múlt és jelen sorozata, Szent László című képe vagy a szépség, az öröm, a szerelem és anyaság egyiptomi istennőjét megmintázó Hathor. Ami az időben a múlt, az a térben a kelet, úgy induljunk hát kelet felé, hogy ne feledjük: minden lépéssel közelebb kerülünk őseinkhez, mígnem visszatérünk az emberi civilizáció bölcsőjébe.
Borítókép: Rabóczky Judit Rita Vasmenyasszonya és „A vágy titokzatos tárgya” (Fotó: Balogh Sára Borbála)
