Már 211 migráns van a Sea-Watch német civil szervezet hajóján
Közben egyre több migráns érkezik közvetlenül a dél-olaszországi Lampedusa szigetére.
Közben egyre több migráns érkezik közvetlenül a dél-olaszországi Lampedusa szigetére.
Az amerikai konzervatív sajtóban is felháborodást keltett, hogy újra a szuverenitásukat védő Magyarországot és Lengyelországot támadta a Soroshoz köthető Transatlantic Democratic Working Group.
Carola Rackete civil hajóján legalább három, borzalmas bűnöket elkövetett fiatalember is megbújhatott, mintegy félszáz fő között. Azaz öt-hat százaléknyi bűnöző.
Sergio Mattarella olasz államfő csütörtökön újra Giuseppe Contét bízta meg a kormányalakítással az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Demokrata Párt (PD) előző napi megállapodása alapján.
Az elsők, a francia jakobinusok is jobb világot akartak teremteni, de mivel a valóság nem engedelmeskedett az ideáiknak, terrorral próbálták mégis engedelmességre szorítani.
„Nem vagyunk sem bátrak, sem hősök” — nyilatkozta a Magyer Nemzetnek Skype-on adott interjúban a Sea-Watch civil szervezet szóvivője, Haidi Sadik.
A politikai aktivisták folyamatosan arra törekednek, hogy minél több illegális bevándorlót juttassanak be Európába az új uniós vezetőség felállásáig.
A szigorításokra válaszul a Sea Watch nem kormányzati szervezet (NGO) munkatársai új módszert vetettek be: Olaszország partjaihoz érve a bevándorlókat csónakokba szállítják át.
A Sea Watch 3 június 12-én a Líbiához tartozó kutatási és mentési tengeri övezetben vette fedélzetére a migránsokat, majd egyenesen Olaszország irányába vette útját.
Matteo Salvini olasz belügyminiszter továbbra sem engedélyezi a német nem kormányzati szervezet (NGO) Sea Watch hajójának belépését az olasz felségvizekre, annak ellenére, hogy a civilhajó pénteken megérkezett a dél-olasz Lampedusa szigetének térségébe. A
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
„Senki nem mondhatja meg nekem, hogyan viselkedjek” – jegyezte meg a FIFA szavazásán győztes brazil.
Észrevette, hogy a barátnője egy másik férfival ül egy autóban.
A symbolic action took place at the European Parliament’s plenary session, underscoring national interests.
Újabb információk láttak napvilágot a ma tárgyalandó csődköltségvetéssel kapcsolatban.
A kérdés megoldása csak a migránsok származási és tranzitországainak együttműködésével lehetséges.
Fontos szerepet vállalt a magyar és a japán kultúra együttműködésének elmélyítésében.
Nem tudni, honnan származtak a tojások.
Egy felborult, lángoló járművet is találtak a kiérkező rendőrök.
Az SZDSZ környezetéből indult Török Gábor egyre nyíltabban áll a Tisza Párt mögé, már a kormánypárti előnyt mérő közvélemény-kutatások hitelességét is kétségbe vonja.
A teátrum későbbre ígér bővebb tájékoztatást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.