Erőszakos bűnözők megsegítésére gyűjt Soros alelnökjelöltje
A Minnesota Freedom Fundnak köszönhetően erőszakos bűnözők is szabadlábra kerülhettek.
A Minnesota Freedom Fundnak köszönhetően erőszakos bűnözők is szabadlábra kerülhettek.
A titkosszolgálatnak kell eldöntenie, hogy bűncselekményt követ-e el hazánkkal szemben Gerald Knaus.
Soros dollármilliókat áldoz arra, hogy liberális ügyészek megválasztását segítse Amerika-szerte.
A Soros-hálózat hazánkat lejárató kampányát koordináló Gerald Knaus újabb szankciókat lebegtetett be Magyarország ellen.
Az igazságügyi miniszter kikelt a Black Lives Matter ellen, s az amerikai alkotmányt vette védelmébe.
A színművészeti egyetem keretei között Misetics Bálint és Gulyás Márton oktatta a diákokat a blokádállításra.
A Soros György káros tevékenységéről beszélő neves republikánust lekeverték a tv-műsorban.
Fenyegető hangvételű levelet kapott az Emberi Méltóság Tanács elnöke a Soros-hálózat egyik ügyvédjétől.
Az Európa Tanács főtitkára nem tesz semmit a strasbourgi bíróság gyanús ítéleteinek tisztázásáért.
Vegyük sorra a legfontosabb jeleit annak, hogy az unió ma már nem szuverén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
Az Izraelben tartózkodó franciákat a legnagyobb elővigyázatosságra kérik.
Teherán akár hetek alatt nukleáris fegyverhez juthat.
Marie Bjerre dán Európa-ügyi miniszter Magyarországot támadta.
Az Izraelben tartózkodó franciákat a legnagyobb elővigyázatosságra kérik.
Teherán akár hetek alatt nukleáris fegyverhez juthat.
Marie Bjerre dán Európa-ügyi miniszter Magyarországot támadta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.