– Egyre inkább úgy tűnik, hogy a gigantikus vagyonnal bíró, a kilencedik X-en is túllépett üzletember ma, a pandémia idején nemcsak az arca az Európa-ellenes offenzívának, hanem annak eltökélt, több mint küldetéstudattal felvértezett letéteményese.
– Most nem Django szabadult el, hanem Soros György – fogalmazott Novoszáth Péter.
Az örökjáradék típusú befektetésről maga Soros egyébként azt írta: a kötvények nagy előnyt nyújtanak, mivel a tőkét soha nem kell visszafizetni, csak az éves kamatot, ami idővel elinflálódik, ezzel egyre kisebb terhet jelent a kibocsátónak. A szakember azonban az európai országok számára kívánatos csomagolással ellátott konstrukció esetében két komoly veszélyre figyelmeztet: a Soros-kötvény egyfelől, már csak a jellegéből adódóan is, eleve eladósodottá teszi a kibocsátó országokat. Másfelől komoly következményei lehetnek annak, ha a kibocsátók rosszul költik el az ily módon szerzett pénzeket.


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!