Terítéken a TASZ (ál)szakértelme
Az állítólagos jogvédés heves politizálásban és kettős mércében merül ki.
Az állítólagos jogvédés heves politizálásban és kettős mércében merül ki.
Nehéz lenne meghúzni a baloldali pofátlanság határát, mert olyan nincs.
Erőteljes üzenetet küldött a CPAC Hungarynek Steve Bannon is. Mondanivalója azonban csípte egyesek szemét, így a legnagyobb videómegosztóról letiltották a felvételt.
Most a karmelitánál kordont bontó diákok szüleit hívja utcára a Tanítanék Mozgalom.
A külföldről pénzelt újságíróknak a gyerekek testi és lelki épsége sem számít.
A nyugati elmebeteg fősodor el akarja söpörni a normalitást védelmező Orbán-kormányt.
Egészen egyértelműen megállapítható, a magyar baloldal már hosszú évek óta nem tudja elképzelni, hogy valamiféle külső segítség nélkül hatalomra kerüljön.
A Transparency International igazgatója, Martin József tárta a vádakat az EP bizottsága elé, aki az Orbán-kormány rágalmazásába foglalta bele az anonim panaszosok fejfájásait.
Az amerikai pénzekből finanszírozott, háborúpárti plakátkampányt elindító Nyugati Pályán a közösségi médiában is milliókból népszerűsít propagandaanyagait.
Egyes kiadók bevallott célja a nyílt társadalom szellemiségének terjesztése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Tombol a kettős mérce.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.