Futótűzként terjed Szabó Tímea vérlázító kirohanása
Csúnyán belerondított a nyárba.
Csúnyán belerondított a nyárba.

A baloldali ellenzék képviselőinek harminc százaléka negligálta saját kezdeményezését, ami megdöbbentően magas arány.

Karácsony Gergely a felvonulást követően tartott beszédében meg sem próbálta eloszlatni a kérdéseket a mozgalma elszámolási botránya körül.

Egyre fogy a levegő Budapest vezetője körül a 99 Mozgalom pénzmosási botránya miatt.

Sohasem hittük volna, hogy Szabó Tímea párbeszédes őrjöngésspecialista országgyűlési képviselő szavait bármilyen kérdésben találónak fogjuk érezni. Most ez is megtörtént.

Sebők Miklós az élő cáfolata annak a baloldali propagandának, amely szerint a kormány bedarálta a tudományos életet, illetve hogy csak a Fidesz-közeli intézményeknek jut állami és uniós pénz.

Az államtitkár emlékeztette a párbeszédes politikust, hogy a baloldal több alkalommal nem jelent meg a pedagógus-életpályamodell módosításáról szóló törvény egyeztetésein.

Kövér László szerint a Gyurcsány Ferenc stílusában fenyegetőző képviselőnek szakemberhez kellene fordulnia.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

1,2 milliárd euró folyik el migránsok segélyezésére a baloldali vezetés alatt.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

Az ETO FC elleni döntetlent nagyon nehezen emésztik meg a hajdúságiak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.