Szánthó Miklós a CPAC-en: Békére és nemzetközi konzervatív konszenzusra van szükség
„Magyarország büszke arra, hogy politikai erőmű lehet a liberális rémálom, a nemzeti mozgalmak nemzetközi összekapcsolásának megvalósításában.”
„Magyarország büszke arra, hogy politikai erőmű lehet a liberális rémálom, a nemzeti mozgalmak nemzetközi összekapcsolásának megvalósításában.”
Az együttműködés célja, hogy a józan ész magyar és amerikai konzervatív erői között minél szorosabb legyen a kapcsolat és hogy közösen dolgozzanak a nemzeti erők nemzetközi összeszervezésén.
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a miniszterelnök beszédéről elmondta: a magyar stratégiai célok elsődlegessége nem változik.
Erős szövetségre talált egymásban az izraeli és a magyar konzervatív jobboldal.
A konzervatív értéket képviselő médiumok elleni támadásokról is beszélt az Alapjogokért Központ főigazgatója.
EP-képviselők szerint az unió sorra szegi meg a saját szabályait.
Szánthó Miklós szerint a balliberálisok félnek attól, hogy Magyarország példa lehet más országokban, és segítheti a politikai fordulatot.
Magyarország a konzervativizmus bástyája – véli Chris Farrell, akinek Szánthó Miklós adott interjút.
Törvényi erővel kell fellépni a Bajnai és a Korányi által vezetett hálózatok ellen.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette, hogy a 2010 és 2020 közötti időszak Magyarország elmúlt száz évének legjobb évtizede volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ellentüntetők megakasztották a felvonulást. A főszervezőtől kaptak hideget, meleget.
A közeli ismerős döbbenetes dolgot árult el.
Disznóölő pisztollyal lőtte fejbe kétéves gyerekét.
Nagyobb forgalomra kell számítani az autópályákon, vasúton és a levegőben is.
A vád szerint a hat ember 2018-ban és 2019-ben a biztonsági erők négy tagjának meggyilkolásában vett részt és szabotázsakciókat is tervezett.
Körülbelül 50 ezer fogyasztó maradt áram nélkül.
Nagyon örülök, hogy meggyőztük az embereket arról, hogy az ANO mozgalomnak világos elképzelése van országunk jövőjéről – fogalmazott Babis győzelmi beszédében.
Szoboszlai Dominik az utolsó percekben a meccset is megnyerhette volna csapatának.
Magyarovits Zoltán szerint éveket spórolhatunk, ha nem saját tapasztalatból jövünk rá, mi vezet zsákutcába.
Kiderült, mi volt a baj oka, de a visszatérés még bizonytalan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.