Gyöngyöspata: a fideszes képviselő szerint elfogult a Kúria döntése
A szegregációs ügyben egyebek mellett a Kúria nem hallgatta meg egyenként az érintett diákokat.
A szegregációs ügyben egyebek mellett a Kúria nem hallgatta meg egyenként az érintett diákokat.
A „jogvédők”, az „európaiak” bármely jobboldali kormányzás idején haladéktalanul nekilátnak bégetni.
Gurmait is meglephette önleleplezésének a mértéke.
A hátrányos szociális helyzetű, rosszabb hátterű gyermekek helyzetének javítása speciális megközelítést és adott esetben rájuk szabott oktatási programok megvalósítását kívánhatja meg.
Meg kellett küzdeni annak elfogadtatásáért, hogy a település bizonyos körzetei nagyobb törődésre szorulnak. A megkérdezett romák szerint nincs kirekesztés, az iskola és a falu mindenkié.
A kormány által a pénzbeli kártérítés helyett javasolt képzést egyelőre az érintett romák döntő többsége elutasította, főleg azért, mert a pénzt már előre elköltötték.
A szegregáció csak ürügy, a cigány tanulók pedig csak eszközök ahhoz, hogy a kártérítési pert kezdeményező, külföldről pénzelt alapítvány elérhesse politikai célját – mondta Horváth László.
Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány egy tucat pert indított a vélt szegregáció miatt. Nem is titkolják, hogy céljuk a magyar állam elleni perek elindítása és a későbbi büntetés.
Az országos ellenzéki hírverést és a pert szervező alapítvány teljes mozgósítását (...) maga mögött tudó„ online petícióhoz – majdnem egy hónap alatt – Gyöngyöspatáról mindössze heten csatlakoztak.
A párt kártérítést követel azon magyar családoknak, akiknek a spontán szegregáció miatt el kellett hagyniuk például a gyöngyöspatai iskolát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Futballünnep Szarvaskenden, a Fradi 15 gólt rúgott mindeközben a Magyar Kupában.
Nem tudja türtőztetni magát a Tisza Párt elnöke.
Gulácsiék zsinórban a második mérkőzésüket nyerték meg a Bundesligában.
Jurij Rodionov lemosta a pályáról a rutinos magyar teniszezőt.
A Fitch hitelminősítő lerontotta Franciaország államadósságának besorolását.
Donald Tusk már az előző magyar országgyűlési választások előtt aktívan kampányolt a hazai balliberális oldal mellett.
Az eseményen jelen volt Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja is.
A Fitch hitelminősítő lerontotta Franciaország államadósságának besorolását.
Donald Tusk már az előző magyar országgyűlési választások előtt aktívan kampányolt a hazai balliberális oldal mellett.
Az eseményen jelen volt Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.