Osztott utca

Komoly erőfeszítésbe tellett Dobozon, hogy a község népe megértse, a szegregáció felszámolását célzó projektek nem arra valók, hogy a célcsoporttagok uniós pénzekből építhessenek tetőt a fejük fölé. Annak elfogadtatásáért is meg kellett itt küzdeni, hogy a település bizonyos körzetei nagyobb törődésre szorulnak. A megkérdezett romák azt mondják, itt nincs kirekesztés, az iskola és a falu mindenkié.

Közmunka mint kiút és településszépítés Fotó: Havran Zoltán

A településről a KSH készített tanulmányokat. Legutóbb 2001-ben végeztek itt felmérést. Ekkor határozták meg, hogy Dobozon mely lakókörzetek tekinthetők szegregációs körzetnek. Ezekről térkép is készült, amellyel a helyi önkormányzat sokáig nem foglalkozott. Ám 2016-ban megjelent két összefüggő pályázat, az EFOP 1.6.2-es és az EFOP 2.4.1-es, amelynek kapcsán megkereste a nagyközség elöljáróját a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, és biztatták, használják ki a lehetőséget. Mindkét pályázat a szegregáció felszámolását célozta. Mivel Dobozon 4245 fő él, a roma lakosság aránya pedig 20 százalék, túl sokat nem gondolkodtak azon, belevágjanak-e. A projektek megvalósítására a település kétszer 200 millió forintot kap.

A program egyik része, az 1.6.2-es képzések szervezését és ingyenes szolgáltatások nyújtását teszi lehetővé. A dobozi szociális szolgáltatópont ennek köszönhetően működik egy bérelt ingatlanban, ahol reggel nyolctól délután négyig állandó ügyeletet tartanak a szegregált területen élőknek. Az érintettek itt nemcsak szakemberek tanácsait vehetik igénybe, hanem a fürdőszobát is, tisztálkodhatnak és moshatnak. Az a 171 személy teheti ezt meg, aki beletartozik a célcsoportba. A szegregált terület lakosságszáma ennél azonban jóval több: 476 fő.

Közmunka mint kiút és településszépítés
Fotó: Havran Zoltán

A közösségi ház irodájában látogatásunkkor beadványokat fogalmaznak, a fürdőben a tisztára mosott ruhadarabokat hajtogatják, a konyhában harapnivalót készítenek. A vendégváró falatokat az intézmény alkalmazottai szolgálják fel a foglalkoztatóban, ahol gyermekeknek szoktak játszóházat rendezni. Ugyanitt könyvtárt is kialakítottak. Állítólag sokszor volt már úgy, hogy kicsinek bizonyult a tér.

A felzárkóztatási program 2.4.1-es modulja idén februárban indult, és szorosan kapcsolódik az előzőhöz. Általa a szegregált lakókörnyezetben élők lakhatási körülményeit javíthatja az önkormányzat. Felépíthet három új szociális bérlakást, négyet felújíthat, kialakíthat egy szociális szolgáltatóházat, a szociális szolgáltatópontot pedig áthelyezheti, és berendezheti mindennel, ami szükséges. Emellett létrehozhat egy 200 négyzetméteres fedett közösségi teret, és felújíthat 200–300 méter hosszú útszakaszt.

Az építkezéses pályázat célja, hogy legalább 35 fő lakhatási körülményeit rendezze. Az önkormányzati tulajdonú, korszerűsített lakásokba öttagú családokat költöztetnek majd be, az újak háromszobásak lesznek. A kedvezményezettek méltányos bérleti díj ellenében élhetnek majd itt, a családsegítő szolgálattal és a projekt szakmai stábjával együttműködve, rendszeres hatósági felügyelet alatt. Annak érdekében pedig, hogy ne legyenek díjhátralékjaik, előre fizetős közüzemi órákat szerelnek fel. Ösztönzésképpen arra, hogy gazdálkodjanak takarékosan, vigyázzanak a vagyonukra, az életterükre.

– Dobozon nincs olyan, hogy a nehéz helyzetben élők felszedjék a parkettát, eltüzeljék az ajtólapot. Ilyen esetek csak azoknál fordulhatnak elő, akik más településről költöztek be közénk, más körülmények között szocializálódtak – állítja Köves Mihály polgármester. A települést az elöljáró társaságában járjuk be, szemügyre vesszük, hol zajlanak majd a beruházások. Úgy véli, a fejlesztés mindenkinek csak a javára válik, hisz a község arculata is megfiatalodhat így. Olyan ingatlanoknak adnak funkciót, amelyeket nem biztos, hogy más forrásból fel tudtak volna újítani. Megnézzük a kijelölt épületeket. Néhányuk szolgálati lakás volt évekig, tanárok laktak bennük. Ma már meglehetősen viharvertek. Hogy kik lesznek az új lakóik, egyelőre nem tudni.

A döntést a családsegítő szolgálat és a cigány önkormányzat véleménye alapján fogják meghozni.

A nagy lehetőséget vegyes érzelmekkel fogadták a doboziak, eleinte össze is kaptak miatta. Az első reakciójuk ahhoz a téves elváráshoz kapcsolódott, hogy a szegregációs körzetben élők családonként egy-két millió forintot kapnak majd, amellyel később el sem kell számolniuk. A „fehérek” forrongtak, dühöngtek, a cigányok pedig azt hitték, a pénz azért jön az unióból, mert jár nekik. Aztán megértették, az összeggel komoly dokumentáció alapján kell elszámolnia az önkormányzatnak. Most már elfogadják, a pályázatok nem arról szólnak, hogy bárki kaphat ajándék pénzt, hanem arról, hogy vannak vállalások, amelyeket szigorú feltételek betartásával teljesíteni kell.

Kezdetben, amikor a szegregációs körzetben megnyílt a szociális szolgáltatópont, sokan kíváncsian figyelték a változást. Egy idő után megállapították, szuper dolog jött létre: az intézmény állandó ügyeletet, szakmai stábot, jogászt, pénzügyi tanácsadót, pszichológust, pszichiátert, fejlesztő pedagógust, tisztálkodási lehetőséget biztosít számukra, és mindezt ingyen. Szinte el sem hitték. Aztán szertefoszlott köreikben az a tévhit, miszerint a felzárkóztatási projektek arra valók, hogy a célcsoporttagok felújíthassák a fürdőszobájukat, kijavíthassák házuk beázott plafonját. Az 1.6.2-es projektre pedig már teljesen pozitívan válaszoltak: 129-en vettek részt a felkínált díjtalan képzéseken, például a targoncavezetői OKJ-s tanfolyamon.

Terepbejárásunk során visszatérünk Sztojka Tiborhoz, akivel beköszönünk még egy-két roma családhoz. Mivel a képviselőnek tekintélye van a községben, a cigányok nagyobb bizalommal engednek be a portájukra. A szegregációs körzet túloldalán, az egyik takaros családi ház udvarán, ahonnan a személygépkocsi sem hiányzik, az éppen sepregető háziasszonytól azt halljuk, a romák legnagyobb gondja továbbra is a pénztelenség. Bár azt egyikük sem tagadja, hogy az utóbbi időben sokan közülük, főleg a fia­talok elszegődtek gyári munkásnak, azt egyönte­tűen nehezményezik, hogy akinek nincs szakképzettsége, sem ismeretsége, és látszik rajta, hogy „kormos”, azt nem veszik fel sehová.

Balog Sándorné Katalin projektmenedzser, szociális munkás kicsit másképpen ítéli meg a helyzetet. Úgy véli, a cigányok zárt közösséget alkotnak, az idegeneket nem nagyon engedik be maguk közé. Nem titkolja, vannak velük problémák, de kellő türelemmel a nehéz esetek is kezelhetők. Aprónak tűnő segítő feladatokkal eredményeket is sikerült elérniük közösségükben. Ezek közé sorolja, hogy a nyolcadikos dobozi romák kivétel nélkül középiskolába készülnek, van, aki gimnáziumba. A pályázatban három olyan mentoráltjuk is van, aki már egyetemre jár. Ez olyan tekintetben is jó, hogy ők maguk mondhatják el a többieknek, hogyan és miért jutottak el a felsőoktatásba, s miért éri ez meg majd hosszabb távon.

A dobozi szegregációs körzettől közmunkások gyűrűjében búcsúzunk el. Feleannyian vannak, mint 2016-ban, de még így is sokan. Többségük roma.