Sosem volt itt konfliktus magyar és roma között – mondja Sztojka Tibor, a Dobozi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, miközben végigsétálunk a békési nagyközség Kodály Zoltán utcáján, amelynek egyik oldalát szegregációs körzetté nyilvánította a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Néhány portára behívnak, hogy megmutassák, ők nem úgy élnek, mint a tévében mutogatott elesett romák. Az udvarok többségén virágágyások szépítik a teret, a lakásokat rend és tisztaság jellemzi.
A község Sósszik részét, ahol főként téglavető cigányok laktak, az 1970-es évek elején az állam számolta fel. A kilakoltatottaknak a faluban építettek téglaházakat. A tulajdonosok többsége máig karbantartja ezeket, igyekszik beilleszkedni a többségi társadalomba. Az egyik asszony az unokáját dédelgeti, örömmel tárja ki előttünk otthona ajtaját. A férje meghalt, most a lányával és annak családjával osztozik az új típusú házon, amelynek utcafrontja elé épp kerítést igyekeznek emelni. Állítja, Dobozon nem lopnak, a „cigánysoron” sem, miután észreveszi, hogy az őrizetlenül hagyott bicikliket és a kerti széket mustrálgatjuk. Bármit kint hagyhat, semminek nem vész nyoma, sőt a bejárati ajtót sem szokta nappal kulcsra zárni. – Mi barátságban, jószomszédi viszonyban élünk, magyarok, romák közösen – bizonygatja.
A nappaliban, ahol helyet foglalunk, díszes falvédő, mindenütt fényképek, a tévé előtt és a polcokon csecsebecsék tanúsítják a família jelentősebb múltbéli eseményeit. A kanapé alatt rendezett alakzatba helyezett papucsok halmaza jelzi, többen laknak itt békében egyazon fedél alatt. Valami azonban feltűnik: a sötétség. Hozzá is kell szoknunk, mert a villanyt a későbbiekben sem kapcsolják fel. Spórolnak. A fűtés se megy, ám ennek állítólag az enyhe, tavaszias időjárás az oka.
Beszélgetni kezdünk az élet fontos dolgairól. Amikor afelől érdeklődünk, mit szólnak a szegregációhoz, kicsit meglepődnek. A fiatalasszony, aki éppen gyesen van, nem nyilatkozik, ő nem politizál. A nyugdíjas nagymama viszont közlékenyebb. Kifejti, hogy az, amit Gyöngyöspatán művelnek egyesek, szörnyű, hiszen az ember nem adhatja oda pénzért a becsületét. Dobozon ilyesmi biztosan nem fordulhatott volna elő. Itt nincs kirekesztés, az iskola és a falu mindenkié. Ahhoz, hogy ők is szegregációs körzetben élnek, nem szól hozzá, de elneveti magát. Ez lenne az?, kérdezi széttárt karokkal, majd körbevezet a portán.