Küldetéses nemzet vagyunk
A Kárpát-medencében több mint ezerhatszáz esztendős a kereszténység.
A Kárpát-medencében több mint ezerhatszáz esztendős a kereszténység.
A kulturális és innovációs miniszternek a magyar kultúra napján rendezett ünnepségen a Pannonhalmi Főapátság bazilikájában elmondott beszédének szerkesztett változata.
Szilveszter napja a katolikus egyházi gyakorlatban I. Szilveszter pápa liturgikus ünnepnapja.
A Kossuth Rádió „Hajnali” – Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsora a jövő héten Szent István vértanú és Szent János evangélista ünnepének szokásait járja körül.
A miniszter megnyitotta az Árpád-ház programban, közel négymilliárd forintból megépült Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontot.
A magyarságnak szüksége van egy méltó nemzeti emlékhelyre.
Szent István király egyik első ezüstdénárját találták meg.
Ha a kereszténygyűlölőknek az volt a szándékuk, hogy demonstrálják a gonosz erejét, akkor nagyon melléfogtak.
Mai címünk a kérdések kérdése. A válasz ugyanis nem az, hogy kelet. És persze nem is nyugat. A válasz csak annyi, hogy élnünk kell ezen a tájon.
A köztársasági elnök asszony az ünnepi szentmiséről és a körmenetről osztott meg képeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az idei Nürburgringi 24 óráson már láthatták a rajongók az elképesztő HWA EVO-t.
Néhány különös ismertetőjegye is van.
Közel hatmilliárd forint értékű támogatásról született már pozitív döntés.
A pártelnök agresszívan reagált a Hír TV kérdéseire.
Peter Magyar's MEP has previously admitted that the Tisza Party is adopting the views of the European People's Party.
Milliárdokat kér Németországtól az ENSZ.
Futó Boglárkát azért zaklatják, mert a munkáját végzi.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Peter Magyar's MEP has previously admitted that the Tisza Party is adopting the views of the European People's Party.
Milliárdokat kér Németországtól az ENSZ.
Futó Boglárkát azért zaklatják, mert a munkáját végzi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.