Óhatatlanul eszünkbe jut egy hírhedt kommunista történész, Andics Erzsébet, aki a Rákosi-, majd a Kádár-korszakban hatalmas energiát fektetett a magyar arisztokrácia és a nemesség lejáratásába. Fő műve, A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848−49-ben című háromkötetes dokumentumgyűjteménye 1952 és 1981 között jelent meg, s a kötetet a fülszöveg a magyar forradalom és szabadságharc egyik legnagyobb forráspublikációjának nevezte. Valóban az volt, csakhogy ne feledjük,
a második világháború után az értelmiség tekintélyes részét adó arisztokraták és nemesek nagyon útjában álltak a kommunista hatalomnak. Megbélyegzésükhöz egyes marxista történészek is segédkezet nyújtottak.
Nem vitás, a szabadságharc idején a nemesség soraiban is szép számmal akadtak hazaárulók, idegen érdekeket kiszolgáló személyek, azonban a szabadságharc, illetve az azt megelőző reformmozgalmak meghatározó alakjai főként a főnemesség és a köznemesség soraiból kerültek ki. Melléjük sorakoztak fel a nemzeti érzelmű polgárok, parasztok, kézművesek, egyházi emberek.
Andics Erzsébet művében szerepel az alábbi kitétel:
elősegíti a Habsburg elnyomást „a »történelmi« családok tagjainak hosszú sora. Egyes arisztokraták hazafias helytállása […] nem változtat azon a megdöbbentő tényen, hogy a magyar arisztokrácia zöme 1848−49-ben a magyar szabadság halálos ellenségeinek a táborában volt.
Bona Gábor történész, a szabadságharc tisztjeiről, főtisztjeiről és tábornokairól szóló köteteiben adatokkal cáfolta az efféle hazugságokat. Többek között ezt írta:
Míg például a nemes születésűek aránya a felső vezetésben, a tábornokok és a törzstisztek között meghaladta a 77 százalékot, addig ez az arány a századosi karban 66, a hadnagyok és főhadnagyok között pedig kb. 50 százalék körül mozgott. […] A nemesi születésű honvédtisztek valamennyi honvédtiszti csoportjánál a magyar köznemesség volt a meghatározó. Másképpen fogalmazva: a tábornoki és törzstiszti kar tagjainak többsége, a századosok mintegy 50 százaléka, a hadnagyok és főhadnagyok esetében pedig a relatív többség egyaránt a magyar köznemességből származott.
Berend Nóra sem úszhatja meg a szakmai kritikát. Másrészt napnál világosabb, hogy könyvével és egyes megnyilvánulásaival azt a történelemfelfogást támadja, amely erősíti a magyarság hazafias és keresztény elkötelezettségét. Ő tudja, miért. Beállt abba a sorba, ahova Andics Erzsébet és néhány hasonszőrű szakmabeli tartozott és tartozik, de tudnia kell, hogy a „régi szép idők” nem fognak visszatérni.
A szerző író, újságíró
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!