Szent István is biztosan ezt akarná – halljuk oly sokszor így augusztus 20-a táján. Biztosan ő is az Európai Uniót választotta volna, Brüsszelt, Verhofstadtot, Manfred Webert meg Von der Pfizert. Szaladt volna hajlongani előttük, mint Dobrev meg az Övcsatos. „Nyugati elköteleződés”, „európai közös értékek” és a többi. Hát persze. Tény, hogy István a nyugati kereszténységet választotta, nem a keletit.
Tudniillik Róma mégiscsak közelebb volt (van), mint Bizánc. Viszont nem vágta el magát a Kelettől, nem zárta el a Barátság kőolajvezetéket, s ha mód nyílt rá, utódai házassággal kötötték össze a magyar és a bizánci uralkodóházat. A középkori kódexekben viszonylag kevésszer (talán egyszer sem) olvasni olyasmiről, hogy István szankciókat vetett volna ki keleti pátriárkákra. Arról annál inkább, hogy tönkreverte a Magyar Királyságra törő nyugati (német) hadakat. Utódai meg a keletieket, ha jöttek.
Bizonyos társadalomszervezési formák meghonosítása vagy éppen a nyugati kereszténység intézményesítése nem azt jelentette, hogy István átadta a gyeplőt a pápának, netán a német császárnak.
Idegen nem makoghatott bele az ország irányításába. Fölteszem, ha valaki arra próbálta volna Istvánt rábírni, hogy engedélyezze a kiskorúak „nemváltását”, az óvodai genderagymosást és telepítsen az ország területére muszlim honfoglalókat, minden bizonnyal nem négy, hanem több darabra vágatja az illetőt.
Igaz, akkoriban még senkinek nem támadtak ilyen remek ötletei. Akkoriban a haladás még nem volt egyenlő az elmebajjal.
Hiába erőlködnek a párhuzammal balliberális felebarátaink, a nyugati kereszténység fölvétele nem békaperspektívát, csaholást, szolgai önfeladást jelentett, mint ahogyan azt ők most az Európai Unió felé kötelezővé tennék. Szent István királysága nem volt senki lábtörlője. Akkoriban például föl sem vetődhetett, hogy kétszázmillió eurós büntetést fizettessenek velünk, amiért nem engedünk szabadon kóricálni az országban beilleszkedésre képtelen, ellenséges vallású hódítókat. Szent István országa szuverén volt, magabíró, amelynek belügyeibe nem szólhatott bele idegen. Most meg ott tartunk, hogy már egy incurka Szuverenitásvédelmi Hivatalt sem szabad fölállítanunk, amely a függetlenségünket fenyegető veszélyekre figyelmeztet, mert az Egyesült Államoktól az Európai Unióig mindenki a torkunknak ugrik.
Olykor elmerengek, mit csinált volna Szent István például ezzel a Pressman pubival, aki legalább heti egyszer tiltakozik a Szuverenitásvédelmi Hivatalunk létezése ellen, máskor pedig ellenzéki puccsistákkal vacsorál.
Nem vagyok benne biztos, hogy István a királyi udvar közelébe, egyáltalán az országba engedte volna. A puccsistákat különösképpen nem szívelhette. Az ellene merényletet szervező Vazult például megvakíttatta, fülébe ólmot öntetett. És ez akkoriban nagyvonalú gesztusnak számított, „csupán” uralkodásra tette alkalmatlanná. Pressman hazájában nemhogy a puccsistákat – még a szimpla elnökjelölteket is le akarják puffantani.