Szent István is biztosan ezt akarná – halljuk oly sokszor így augusztus 20-a táján. Biztosan ő is az Európai Uniót választotta volna, Brüsszelt, Verhofstadtot, Manfred Webert meg Von der Pfizert. Szaladt volna hajlongani előttük, mint Dobrev meg az Övcsatos. „Nyugati elköteleződés”, „európai közös értékek” és a többi. Hát persze. Tény, hogy István a nyugati kereszténységet választotta, nem a keletit.
Tudniillik Róma mégiscsak közelebb volt (van), mint Bizánc. Viszont nem vágta el magát a Kelettől, nem zárta el a Barátság kőolajvezetéket, s ha mód nyílt rá, utódai házassággal kötötték össze a magyar és a bizánci uralkodóházat. A középkori kódexekben viszonylag kevésszer (talán egyszer sem) olvasni olyasmiről, hogy István szankciókat vetett volna ki keleti pátriárkákra. Arról annál inkább, hogy tönkreverte a Magyar Királyságra törő nyugati (német) hadakat. Utódai meg a keletieket, ha jöttek.
Bizonyos társadalomszervezési formák meghonosítása vagy éppen a nyugati kereszténység intézményesítése nem azt jelentette, hogy István átadta a gyeplőt a pápának, netán a német császárnak.
Idegen nem makoghatott bele az ország irányításába. Fölteszem, ha valaki arra próbálta volna Istvánt rábírni, hogy engedélyezze a kiskorúak „nemváltását”, az óvodai genderagymosást és telepítsen az ország területére muszlim honfoglalókat, minden bizonnyal nem négy, hanem több darabra vágatja az illetőt.
Igaz, akkoriban még senkinek nem támadtak ilyen remek ötletei. Akkoriban a haladás még nem volt egyenlő az elmebajjal.
Hiába erőlködnek a párhuzammal balliberális felebarátaink, a nyugati kereszténység fölvétele nem békaperspektívát, csaholást, szolgai önfeladást jelentett, mint ahogyan azt ők most az Európai Unió felé kötelezővé tennék. Szent István királysága nem volt senki lábtörlője. Akkoriban például föl sem vetődhetett, hogy kétszázmillió eurós büntetést fizettessenek velünk, amiért nem engedünk szabadon kóricálni az országban beilleszkedésre képtelen, ellenséges vallású hódítókat. Szent István országa szuverén volt, magabíró, amelynek belügyeibe nem szólhatott bele idegen. Most meg ott tartunk, hogy már egy incurka Szuverenitásvédelmi Hivatalt sem szabad fölállítanunk, amely a függetlenségünket fenyegető veszélyekre figyelmeztet, mert az Egyesült Államoktól az Európai Unióig mindenki a torkunknak ugrik.
Olykor elmerengek, mit csinált volna Szent István például ezzel a Pressman pubival, aki legalább heti egyszer tiltakozik a Szuverenitásvédelmi Hivatalunk létezése ellen, máskor pedig ellenzéki puccsistákkal vacsorál.
Nem vagyok benne biztos, hogy István a királyi udvar közelébe, egyáltalán az országba engedte volna. A puccsistákat különösképpen nem szívelhette. Az ellene merényletet szervező Vazult például megvakíttatta, fülébe ólmot öntetett. És ez akkoriban nagyvonalú gesztusnak számított, „csupán” uralkodásra tette alkalmatlanná. Pressman hazájában nemhogy a puccsistákat – még a szimpla elnökjelölteket is le akarják puffantani.
Mindez onnan jutott eszembe, hogy Pressman ellenzéki aktivista-nagykövet újra és megint föl van háborodva. Most épp azon, hogy Kövér László nem engedett be az Országházba valami LMBTQ-népszerűsítő konferenciát. (Pedig Pressman már úgy készült a szeánszra, elő is készítette legcukibb pendelyét.) A házelnök az Országgyűlés tekintélyének megóvására hivatkozott, amitől az ellenzéki aktivista-nagykövet kiakadt.
„Több mint rendkívüli az – hüledezett –, hogy egy EU-tagállam megválasztott parlamenti képviselőit nem engedik be a Parlament épületébe, hogy vitatkozzanak az emberi jogokról”. Ami – persze – hülyeség. Az emberi jogokról felesleges vitatkozni: az mindenkit megillet. Többletjog viszont ne járjon már, ha valaki deviáns. A képviselőket pedig beengedik – képviselősködni. Ám a Parlament a parlamenté, nem egy hiperagresszív, társadalompusztító szektáé. Ha ez Pressmannek nem tetszik, akkor: au revoir. Valahogy csak megleszünk nélküle.
Amúgy a szivárványos konferenciát végül az állítólag „beszántott, elüldözött” CEU Nádor utcai főhadiszállásán megtartották. Vajon mit szólt volna Szent István egy transzkonferenciához a palotájában? És milyen eljárásrend szerint – forró olajban vagy nyárson – süttette volna meg a tiltás miatt hepciáskodókat? Ahogy a reklám szól: „Kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi.”
Egy másik kiváló „ügynök” is fölszólamlott a minap. Bajnai Gordon csereszabatos kormányfőjelölt a prágai Globsec biztonságpolitikai konferencián legelőször is sietve leszögezte, hogy ő nem a magyar rezsim szolgálatában van jelen. Hát persze hogy nem. De hát ezt mindenki tudja. Legkésőbb azóta, hogy híre kélt, 2014-ben amerikai demokraták dollárjaiból próbálták őt fölépítgetni magyarországi helytartónak. Ám annyira harmatos volt, hogy idő előtt talajt fogott: arccal előre. Azóta néhányszor még előbújt, leginkább választások közeledtével, és a hírek olyankor mindig furcsa cégekről, DatAdatról meg mindenféle guruló dollárokról szóltak.
Nos, ez a Bajnai mondja most azt: a magyar kormánynak „jól kidolgozott, hosszú távú terve van arra, hogy a népesség nagy részét ismét az állami újraelosztástól tegyék függővé.” Továbbá: Magyarországon „pártállami rendszer” épül ki, a siker kritériuma pedig megint a rendszerhez való hűség lett, a piaci verseny helyett is a rezsimmel ápolt kapcsolat a fontos.
Enyhén émelyítő, mikor olyasvalaki értekezik piaci versenyről, aki a szocialista kormányok hű támaszául szolgáló Wallis vezetője volt. És van képe rezsimkapcsolatokról szónokolni, miközben az értelmesebb óvodások is tudják, Gordonka milyen kapcsolatokat ápol az amerikai baloldali rezsimmel. A pofátlanság mértékegysége: egy bajnai.
Bajnai Gordon szerint az Orbán-kormány azon dolgozik, hogy a társadalom ki akarjon lépni az Európai Unióból, ami egyelőre nem sikerült. Egyértelmű, nem? Továbbmenve e „logikán”: Orbán direkt, készakarva irattat az országról gyalázkodó brüsszeli jelentéseket, veteti el a nekünk járó uniós pénzeket, büntetteti meg az országot kétszázmillió euróra, hogy mindezekkel ellene hangolja a magyarokat a nekünk amúgy csak jót akaró brüsszeli filantróp humanistáknak. Így-így! Gyakorlatilag kiprovokálta szegény Brüsszelből a gigabírságot, hiszen a muszlim invázió föltartóztatása megbocsáthatatlan vétek. (Legalábbis azok szemében, akik a káoszforgatókönyvet írták, s akik azt bábjaikon keresztül – mint például Gordonka – épp Európára kényszerítik.)
„Időbeli terv nincs, stratégia viszont van, mert a mai állapotában a magyar rezsim nem kompatibilis az Európai Unióval” – magyarázza. S hogy mi a bizonyíték arra, hogy Orbánék ki akarnak lépni az unióból? Bajnai ilyennel nem szolgál. Én viszont igen. Gondolom, az a bizonyíték, hogy tagadják. A minap például Bóka János uniós ügyekért felelős miniszter az Indexnek úgy nyilatkozott: „A kormánynak az az egyértelmű álláspontja, amit minden fórumon elmondtunk, hogy Magyarország európai uniós tagságának nincs alternatívája.”
Logikus. Nincs alternatíva, tehát ki akarunk lépni.
Nem csodálom, hogy anno Gyuri bácsiék már az első félidőben lecserélték nagy tudású Gordont…
Köztünk legyen szólva, sosem jó, ha nincs alternatíva.
Nem jó például, hogy Magyarországon nincs szuverén, épeszű ellenzék, így a kormánynak jelenleg nincs alternatívája.
Nem jó, hogy az orosz olaj és földgáz mellett nincs más, ami jöhetne, ha egy terrorista állam fölrobbantja a csövet. S kell teremteni alternatívát az ideológiai tébolyában mindenkit a szakadékba rántó uniónak is!
