Fővárosi rezsicsökkentést kezdeményez a Fidesz
A Tisza Párt el akarja törölni a rezsivédelmi intézkedéseket.
A Tisza Párt el akarja törölni a rezsivédelmi intézkedéseket.
Szentkirályi Alexandra a Facebookon szedte csokorba, hányszor volt már közös nevezőn a Tisza és a DK.
Szentkirályi Alexandra megoldást sürget a hajléktalanok ellátása érdekében.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője azt is elárulta, miért kezdett politizálni.
A Tisza Párt újra a magyaroknak évente több százezer forintot megspóroló rezsicsökkentés ellen szavazott.
Magyar Péter emberei sunyítanak a migránsok betelepítéséről és a rezsicsökkentés eltörlését akarják – hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra.
A balliberális koalíció több lakhatási javaslatot is elvetett.
A Fidesz támogatja az új kollégiumfejlesztési elképzeléseket.
Karácsony lakásügynöksége csupán nyolc lakást tudott kiadni, az uniós pénzek elégetésére jó csupán.
A Fidesz budapesti elnöke szerint Karácsonyék a lakhatási válság kezelése helyett idősotthontól kezdve, iskolaépületen át, kollégiumig mindent eladnának.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A két játékos már többször ugratta egymást, Szoboszlai pedig a nyári vakációja alatt is kihasználta az alkalmat.
A gyilkosság előtt egy nappal a nő egy kést szúrt a támadó mellkasába.
Ma este Fluminense–Dortmund meccset játszanak, és a brazil drukkerek már ellepték a találkozó színhelyét.
A kormány megduplázta a támogatást.
Egyre nehezebb lesz megúszni a szigorú felelősségre vonást.
Összedőlhet a teokratikus rendszer?
Százmilliárdos üzletnek vetettek véget a hatóságok.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Egyre nehezebb lesz megúszni a szigorú felelősségre vonást.
Összedőlhet a teokratikus rendszer?
Százmilliárdos üzletnek vetettek véget a hatóságok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.