Fényes mulatságban lehet részünk áramszünet idején
A Veres 1 Színház online bemutatóra készül és egyáltalán nem siránkoznak a járványhelyzet miatt,
A Veres 1 Színház online bemutatóra készül és egyáltalán nem siránkoznak a járványhelyzet miatt,
„Egy szóval fel tudtál emelni minket a földről, akár magánéleti, akár szakmai problémáink voltak.”
Olyan sikerdarabokkal találkozhatunk, mint a Csárdáskirálynő, az Abigél és az István, a király.
A Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház vezetője reméli, hogy januárban már megszokott helyszínükön, a Pozsonyi úti református gyülekezet altemplomában élőben láthatja a közönség a Zergetáncot.
Az Oscar-díjas angol színésznő az Egy német sors filmváltozatában fog játszani.
A Djabe és Miskolci Szimfonikus Zenekar Müpában adott koncertjének filmváltozatára nyugodtan mondhatjuk, hogy minden idők legjobb Djabe-koncertfilmje.
A Madách Színház oszlopos lovas-sportegyesületével próbálja fenntartani magát előadásai lemondása után.
A brit színpadok legnívósabb elismerését a pandémia miatt valószínűleg egy ideig hanyagolják majd.
A kulturális intézmény társulat és dolgozói állomány híján elvesztheti a tavaly elnyert kiemelt státusát.
A tárcaíró nem bonyolította túl az életét, ha színházba ment.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szövetségi kapitány még mindig nem emésztette meg azt, ami Írországban történt.
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.
A balliberális újságíró szervezet mellébeszél azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter már börtönnel fenyegeti az újságírókat.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.