Gondolatok a litván performansz kapcsán

Két lehetőség van: az egyik, hogy igen gyatra a történelemoktatás a litván színművészeti felsőoktatásban, a másik, hogy a Magyarországon vendégeskedő litván színészek a vendégjoggal tudatosan és durván visszaélve készakarva sértegetnek egy hozzájuk sok tekintetben hasonló sorsú közép-európai nemzetet. Mással nem magyarázható, hogy miután a MITEM nemzetközi színházfesztiválon éppen a magyarok vendégszeretetét élvező litván színészek a budapesti Nemzeti Színházban előadott előadásuk végén egy közepesen gyenge performansszal sértegették Magyarország miniszterelnökét, utána csodálkozásuknak adtak hangot, hogy Budapesten nem lengenek ukrán zászlók az utcákon.

Gondolom, nem vennék túlságosan jó néven Litvániában, ha egy magyar színésztársulat a litván nemzeti színház színpadjától sértegetné Litvánia demokratikusan megválasztott első számú politikai vezetőjét, majd a színtársulat vezetője nyilvánosan csodálkozásának adna hangot, hogy egy lengyel zászlót sem lát Vilnius utcáin. Pedig annak több valóságalapja lenne, hiszen míg Budapest soha nem volt Ukrajna része, addig Vilnius a második világháború előtt lengyel város volt.

További Poszt-trauma híreink

Szentszéki államtitkár: A fegyverek küldése nem ad megoldást a háborúra

Kedves litván vendégeink!

Mi már sok háborúban voltunk szövetségesei különböző nagyhatalmaknak, és mindig pórul jártunk. Éppen ezért nem érdekel bennünket, hogy miként verik tönkre egymást az oroszok és az amerikaiak most éppen Ukrajnában, és a legkevésbé sem kívánunk ebbe beavatkozni. Nem szimpatizálunk sem az oroszokkal, sem az amerikaiakkal. Kicsit sajnáljuk az ukránokat, mert tudjuk, milyen az, amikor a nagyhatalmak egy kisebb ország területén focizzák le az éppen aktuális a meccsüket; történelmünk folyamán mi nem egyszer kerültünk ebbe helyzetbe.

Szimpátiánkat azonban némileg csökkenti, hogy Ukrajna egy történelmi véletlen következtében minden jogalap nélkül birtokol egy olyan területet, amely több mint ezer éven át Magyarország szerves része volt, és amelynek a magyar identitásban kitüntetett szerepe van. Az ezen a területen élő magyarokat Ukrajna erőszakkal el akarja ukránosítani vagy elüldözni, miközben ukrán parlamenti lépviselők azzal fenyegetőznek, hogy hadseregük adott esetben kész megtámadni Magyarországot, és két óra alatt a Balatonnál lennének. Legyen szabad némi megkönnyebbülést éreznünk, hogy a derék ukránok nem ezen, hanem egy másik a fronton csillogtatják katonai képességeiket!

Mi, magyarok egy dolgot megtanultunk a történelemből: soha, egyetlen nagyhatalomtól sem számíthatunk semmi jóra. Azokat a közép-európai országokat – lengyeleket, litvánokat és a többieket –, amelyek most lelkesen dorombolva dörgölőznek az Amerikai Egyesült Államokhoz meg az azt lihegve kiszolgáló nyugat-európai országokhoz, Amerika az első pillanatban cserben fogja hagyni, ha az érdekei úgy kívánják. Sőt: még jól beléjük is rúg, akár tönkre is bombázza őket, ahogyan Magyarországot a második világháborúban vagy éppen Szerbiát néhány évvel ezelőtt.

A nagyhatalmaknak való kiszolgáltatottságnak csak egy alternatívája van: a közép-európai összefogás, a Balti-tengertől az Adriai-tengerig terjedő, a saját érdekeivel tisztában lévő és azt védelmező Közép-Európa, amely nem a nagyhatalmak kegyeit keresi, hanem önállóan létezik – ha a történelem úgy hozza, akár az Európai Unió alternatívájaként. Nekünk ezt kellene építenünk és nem egymást sértegetnünk, mert különben örök időkre csak a különböző nagyhatalmak játékszerei leszünk – Oroszország és az Egyesült Államok legnagyobb örömére.

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

Borítókép: Részlet a Léna lábai című előadásból (Fotó: Mitem.hu/Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt)