Ötvenéves az Illés Human Rights című lemeze II.
A lemez A oldala egy instrumentális, Bevezetés című tétellel kezdődik, illetve Mensáros László prózájával, amibe visszaszőtték az akusztikus gitárt.
A lemez A oldala egy instrumentális, Bevezetés című tétellel kezdődik, illetve Mensáros László prózájával, amibe visszaszőtték az akusztikus gitárt.

Feke Pál Junior Prima és Artisjus-díjas színész-énekest a Covid-árvák megsegítésére szervezett István, a király jótékonysági koncerttel kapcsolatban kérdeztünk.

Szörényi Levente, Bródy János és Feke Pál jótékonysági István, a király-koncerttel támogatja a járvány miatt árván maradt gyerekek megsegítésére létrehozott alapítványt.

Ahogy a magyar nyelvű beat megteremtésében úttörő szerepe volt az Illés-zenekarnak, úgy a nosztalgiakoncertek megrendezésében is az első helyet szerezte meg.

Augusztus 20-i bemutató Sepsiszentgyörgyön.

A Fővárosi Művelődési Ház a nagy nyilvánosság előtt leginkább az 1968–1973 között itt működött Illés Klubról híresült el, ahol „a magyar Beatles” minden szerda este fellépett.

1966-ban a könnyűzenészek számára még nem jött el a Kánaán. Ha Aczél Györgyön múlik, soha nem is jön el.

Az elmúlt kétszáz év magyar operáiból válogató koncert február 10-én 20 órától lesz látható az Opera Facebook-oldalán, valamint az Origón.

Mi lett volna, ha ötvenöt éve, 1966-ban Szörényi Levente, Bajtala János és Jinda György eleget tesz Szilárdi Béla dzsesszbőgős felkérésének?

Mi lett volna, ha ötvenöt éve, 1966-ban Szörényi Levente, Bajtala János és Jinda György eleget tesz Szilárdi Béla dzsesszbőgős felkérésének?




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.