Az előző részben odáig jutottunk, hogy Szilárdi Béla egyéb tanácsai és intelmei után nem utolsósorban arra kérte reménybeli zenésztársait, hogy intézzék el előre az Interkoncertnél a szerződést, hogy neki már csak alá kelljen írnia otthon.
1966. június 25-én már más hangvétellel írt Szilárdi Béla Szörényi Leventének. Furcsállta, hogy Sam (Jinda György) kicsit máshogy nyilatkozott a külföldi munkavállalásról, mint Szörényi Levente és Bajtala János. Mindenesetre továbbra is ahhoz kötötte magát, hogy együtt mindhárman menjenek, azt semmiképpen nem akarta, hogy esetleg Bajtala János nélkül álljon össze a csapat. A tisztánlátás kedvéért felvázolta itthon lévő kollégáinak a kinti helyzetet: a lokálok magánkézben vannak, tulajdonosai szerződtetik a zenekarokat annyi időre és akkora összegért, amennyire jónak látják. Általában ez úgy nézett ki, hogy egy, esetleg két hónapra kaptak szerződést, aztán továbbálltak egy másik szórakozóhelyre. A hónap közepén szokták megbeszélni, hogy a következő hónapra hosszabbítanak-e vagy sem, így az impresszárió – ekkor Szilárdi Béla menedzsere éppen kórházban feküdt egy autóbaleset után – menet közben mindig igyekezett már a következő időszakra is lekötni a bandát. Felszereltség tekintetében sem álltak túl jól, ahhoz képest, hogy tejjel-mézzel folyó Kánaánnak képzelték el az itthon maradottak a nyugati viszonyokat, a második levélben már azt fontolgatják, hogy részletre veszik meg a még hiányzó berendezéseket.
Szilárdi Béla itt már kételyének is hangot adott, hogy nem is biztos, hogy mindhárom általa meghívott zenész egyformán akarja a nyugati vendéglátózást.
A biztonság kedvéért leírta az anyagi kondíciókat: eleinte ezerkétszáz márkát lehetett keresni havonta, ami könnyen felszökhetett kétezerre vagy még többre is. A fizetések tekintetében nagy volt a szórás: előfordult, hogy egy este három és fél órát kellett játszani ezerkilencszáz márkáért, máskor pedig hat és fél óráért járt ezernyolcszáz márka. Mindez attól függött, milyen volt az ázsiója a csapatnak. (Szilárdi Bélának szerencséje volt, mert a Titisee-nél magyar származású volt a tulajdonos.) A repertoárban az aktuálisan futó slágereket kellett játszani, itt megemlítette többek között a Beatlestől a Yesterdayt és a Michelle-t vagy Chris Andrewstól a Yesterday Mant, de a német slágereket sem lehetett kihagyni. Ezenkívül arra is lehetett volna némi esély, hogy a saját számaikat elvigyék valamelyik kiadóhoz, de azért ezzel ez a levél sem túlságosan kecsegtette őket. Azt azért megemlítette, hogy az Ólomkatonák című szerzeményüket pódiumra vitték. Homályos célzások is vannak ebben a levélben, miszerint otthon problémák voltak, illetve az iránt is érdeklődött Szilárdi Béla, hogy mit intéztek otthon a fiúk az Országos Rendező Irodában (ORI).
