A Nyugat édeskés csábítása 1966-ban II. rész

A sors útjai sokszor kifürkészhetetlenek. A Mi lett volna, ha? típusú kérdéseknek legtöbbször nincs értelmük, mégis, amikor olyan levelek jutnak a történész-újságíró kezébe, amelyeket a minap Szörényi Levente adott át, legalább egy pillanatra felvetődik: mi lett volna, ha ötvenöt éve, 1966-ban Szörényi Levente, valamint egykori osztálytársa, Bajtala János, illetve a korábban a Balassa-zenekarban az Illés frontemberével együtt játszó Jinda György eleget tesz Szilárdi Béla dezsesszbőgős felkérésének, és a jó pénz, valamint a nyugati karrier reményében kimegy hozzá az akkori NSZK-ba, a Freiburghoz közeli Titisee-be huzamosabb ideig játszani az ottani – egyébként magas színvonalú – vendéglátóiparban? Ez az ötlet ma már rocktörténeti kuriózum, de kicsit érdemes a kulisszák mögé nézni.

Az előző részben odáig jutottunk, hogy Szilárdi Béla egyéb tanácsai és intelmei után nem utolsósorban arra kérte reménybeli zenésztársait, hogy intézzék el előre az Interkoncertnél a szerződést, hogy neki már csak alá kelljen írnia otthon.

1966. június 25-én már más hangvétellel írt Szilárdi Béla Szörényi Leventének. Furcsállta, hogy Sam (Jinda György) kicsit máshogy nyilatkozott a külföldi munkavállalásról, mint Szörényi Levente és Bajtala János. Mindenesetre továbbra is ahhoz kötötte magát, hogy együtt mindhárman menjenek, azt semmiképpen nem akarta, hogy esetleg Bajtala János nélkül álljon össze a csapat. A tisztánlátás kedvéért felvázolta itthon lévő kollégáinak a kinti helyzetet: a lokálok magánkézben vannak, tulajdonosai szerződtetik a zenekarokat annyi időre és akkora összegért, amennyire jónak látják. Általában ez úgy nézett ki, hogy egy, esetleg két hónapra kaptak szerződést, aztán továbbálltak egy másik szórakozóhelyre. A hónap közepén szokták megbeszélni, hogy a következő hónapra hosszabbítanak-e vagy sem, így az impresszárió – ekkor Szilárdi Béla menedzsere éppen kórházban feküdt egy autóbaleset után – menet közben mindig igyekezett már a következő időszakra is lekötni a bandát. Felszereltség tekintetében sem álltak túl jól, ahhoz képest, hogy tejjel-mézzel folyó Kánaánnak képzelték el az itthon maradottak a nyugati viszonyokat, a második levélben már azt fontolgatják, hogy részletre veszik meg a még hiányzó berendezéseket.

Szilárdi Béla itt már kételyének is hangot adott, hogy nem is biztos, hogy mindhárom általa meghívott zenész egyformán akarja a nyugati vendéglátózást.

A biztonság kedvéért leírta az anyagi kondíciókat: eleinte ezerkétszáz márkát lehetett keresni havonta, ami könnyen felszökhetett kétezerre vagy még többre is. A fizetések tekintetében nagy volt a szórás: előfordult, hogy egy este három és fél órát kellett játszani ezerkilencszáz márkáért, máskor pedig hat és fél óráért járt ezernyolcszáz márka. Mindez attól függött, milyen volt az ázsiója a csapatnak. (Szilárdi Bélának szerencséje volt, mert a Titisee-nél magyar származású volt a tulajdonos.) A repertoárban az aktuálisan futó slágereket kellett játszani, itt megemlítette többek között a Beatlestől a Yesterdayt és a Michelle-t vagy Chris Andrewstól a Yesterday Mant, de a német slágereket sem lehetett kihagyni. Ezenkívül arra is lehetett volna némi esély, hogy a saját számaikat elvigyék valamelyik kiadóhoz, de azért ezzel ez a levél sem túlságosan kecsegtette őket. Azt azért megemlítette, hogy az Ólomkatonák című szerzeményüket pódiumra vitték. Homályos célzások is vannak ebben a levélben, miszerint otthon problémák voltak, illetve az iránt is érdeklődött Szilárdi Béla, hogy mit intéztek otthon a fiúk az Országos Rendező Irodában (ORI).

Szörényi Szabolcs és Szörényi Levente (mögöttük Illés Lajos) az 1968-as Táncdalfesztivál döntőjében
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Kis idő elteltével az éppen 1966-ban emigrált és később New Yorkban letelepedett Jinda György dzsesszdobos, alias Sam jelentkezett 1966. december 28-án Szörényi Leventénél. A korábban a Nebuló, a Balassa, majd Pege Aladár zenekarában játszó muzsikus nagy tisztelettel megírt levelében előadta, hogy mennyire jó zenekarokat látott az NSZK-ban fellépni (ezek egy részét nem tudta helyesen leírni, amivel tisztában is volt, meg is említette a levélben), majd a lényegre tért és kérte az Illés számainak kottáit, cserébe ő is ajánlott a maga repertoárjából. Azon is meditált, hogy milyen jó lett volna, ha Bajtala János – akivel Szörényi Levente bátyjával, Szabolccsal együtt még az Illés előtt játszott a Mediterrán zenekarban Kőszegi Imre és Ráduly Mihály társaságában, és még az akkoriban legnagyobb sztár Németh Lehelt is kísérték tizenévesen –, Levente, valamint testvére, Szabolcs és ő együtt tudtak volna zenélni, de amint a levélből is kitűnik, ez nem jött össze, amelynek egyik oka az volt, hogy Bajtala János nem kapott útlevelet. A reményt azonban még ebben a levélben sem adták fel, igen erőteljes tervezgetés körvonalazódik Jinda György részéről, aki felajánlotta, hogy a zenekari cucc egy jó részét megszerzi, valamint a szállítást is megoldja, ha Szörényi Levente rááll arra, hogy kimenjen hozzá zenélni.

(Folytatjuk)

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=8aN3I9SYbQM[/embed]