A Nyugat édeskés csábítása 1966-ban I. rész

A sors útjai sokszor kifürkészhetetlenek. A „Mi lett volna, ha?” típusú kérdéseknek legtöbbször nincs értelmük, mégis, amikor olyan levelek jutnak a történész-újságíró kezébe, amilyeneket a minap Szörényi Levente adott át, legalább egy pillanatra felvetődik: mi lett volna, ha ötvenöt éve, 1966-ban Szörényi Levente, valamint egykori osztálytársa, Bajtala János, illetve a korábban a Balassa zenekarban az Illés frontemberével együtt játszó Jinda György eleget tesz Szilárdi Béla dzsesszbőgős felkérésének, és a jó pénz, valamint a nyugati karrier reményében kimegy hozzá az akkori NSZK-ba, a Frei­burghoz közeli Titisee-be huzamosabb ideig játszani az ottani – egyébként magas színvonalú – vendéglátóiparban? Ez az ötlet ma már rocktörténeti kuriózum, de kicsit érdemes a kulisszák mögé nézni.

Mikrofonokról, erősítőkről is egyeztetést kezdeményezett a levélíró, ezzel összefüggésben pedig arra tett utalást, hogy ha kell, néhány felszerelést be tud szerezni az ottani keresményéből, ami minden bizonnyal jól jött volna a szerényebb anyagi lehetőségekkel bíró magyar zenészeknek. Afelől is érdeklődött, hogy mely számok szövegei és kottái vannak meg Szörényi Leventének, mert akkor azokat nem küldi el nekik Magyarországra. Arra is tett utalást, hogy mindhármuktól kér írásbeli nyilatkozatot arról, hogy az ő zenekarában szeretne játszani (Sam már írt, a Janónak nevezett Bajtala Jánost pedig ebben a levélben is üdvözölte), amit már a nyugati menedzserszellem megnyilvánulásaként értékelhetünk. Némi magyarázatként hozzátette, hogy „ez nem vicc”, csak azokat a megegyezéseket veszik komolyan, amelyekről írásbeli nyilatkozat is van, hiszen nem kevesebbről, mint egy szerződésről volt szó. Azt is hozzátette, hogy kizárólag velük hármukkal szeretne együttdolgozni, senki más nem érdekli, a maga részéről ehhez a feltételhez kötötte a szerződés aláírását. Szilárdi Béla a nyelvtudás szükségességét is hangsúlyozta, mert csak úgy lehetett érvényesülni. Leventét a német nyelv tanulására biztatta, mert sok zeneszámot németül kell majd énekelni, Janónak pedig az angolt ajánlotta. Nem utolsósorban pedig arra kérte reménybeli zenésztársait, hogy intézzék el előre az Interkoncertnél a szerződést, hogy neki már csak alá kelljen írnia otthon. A kinti zenészlét mellett, úgy látszik, Szilárdi Béla egzisztenciálisan be akarta magát biztosítani, mert egy festészeti-grafikai iskolába is felvették, állítólag tízezerből kétszáznegyvenet választottak csak ki. (A nyolcvanéves Szilárdi Béla jelenleg is szabadúszó festőművész.)

(Folytatjuk)

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=twIXDCVBCMo[/embed]