Ötvenéves az Illés Human Rights című lemeze II.

Az Illés-együttes 1970 tavaszától 1971 tavaszáig csaknem egy évig súlyos retorzió alá esett a BBC-ben adott, a magyarországi ifjúságpolitikát kritizáló nyilatkozata miatt. Az egyéves moratórium során nem játszhattak Budapesten, de Miskolcon és Egerben sem, így lettek ők „a vidék legjobb zenekara”. A rádióban és a televízióban sem adták le dalaikat, de kikerültek Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok című filmjéből is (öt daluk azonban maradhatott, csak mások játszották el helyettük azokat). Miután feloldották a szilenciumot, nemcsak visszatérhettek a budapesti világot jelentő deszkákra és szerepelhettek újra a rádió és televízió műsoraiban, hanem éppen ötven éve kiadhatták következő, Human Rights című nagylemezüket is.

Mensáros László színművész 1970-ben Fotó: Fortepan / Hangosfilm

A lemezen az A oldalra szerkesztették magát a rockoratóriumot, ami egy instrumentális, Bevezetés című tétellel kezdődik, az elején akusztikus gitárral, majd Hammond orgonaszólóval, illetve Mensáros László prózájával, amibe visszaszőtték az akusztikus gitárt. A szöveg átvezet az Ész és lelkiismeret című darabba, amely zeneileg a rendkívül kemény gitárriffekről és a belesikító szólógitárról, valamint Szörényi Levente lírai hangvételű énekéről híresült el. A zeneszám arról szól, hogy minden ember szabadnak született (lásd pár évvel később a Piramis Szabadnak születtem című számát), ami a kommunista rendszerben sokak számára nem valósult meg, de a jogaikat és kötelezettségeiket neveltetésük során kapják meg. A harmadik szám, a Te kit választanál? dilemmákat sorol fel, ugyanakkor – talán az utókor szemszögéből nézve még inkább – a politikai pluralizmust is felveti. Az aczéli karantént épphogy elhagyva igencsak bátornak mondható a szövegválasztás, ami az egész Kádár-rendszer alapját kérdőjelezi meg, mivel egyértelműen az egypártrendszer visszásságait is firtatta. Áthangszerelve az István, a király rockopera nyitódala lett 1983-ban, de az 1971-es verzió kicsit dögösebbre sikerült a zongorafutamokkal, míg az 1983-as inkább letisztult formákat mutat, de ahogy Szörényi Levente is énekli a dalban, „Oly nehéz a választás” a szám két verziója között is, kinek-kinek ízlése szerint. Mindenesetre a dal nagyon sokrétű zeneileg és szövegében egyaránt. A zene megelőlegezi a későbbi magyar rockoperákat is, amelyek születésénél nem véletlenül a Szörényi–Bródy szerzőpáros bábáskodott. Az sem véletlen, hogy a Human Rights megszületése után a Vígszínház eredetileg őket kereste meg a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical megzenésítésével, és csak miután ők nemet mondtak, lett a darab a Presser–Adamis párosé.

Mensáros László színművész 1970-ben
Fotó: Fortepan / Hangosfilm

A Te kit választanál? felvetette az egypártrendszer legitimációjának kérdését. Tekintve, hogy 1983. június 6-án az MSZMP KB már döntött a kettős jelölésű választásról, ez a dal az István, a király-ban határozott aktualitást nyert. (Az első ilyen választás eredményeként 1985-ben az országgyűlési képviselők 75,1 százaléka volt csak MSZMP-tag, a többiek elvileg függetlenekként indultak, gyakorlatilag túlnyomó többségük be volt csatornázva a párt valamelyik fiókszervezetébe.) Bródy János erről korábban így nyilatkozott: „Eredetileg tényleg nem gondoltam volna, hogy ennek a szövegnek akkora jelentősége lesz, hogy majd egyszer, ha írunk egy rockoperát, akkor ezzel kezdjük. A ’koronaékszer’ szót például 1971-ben kifejezetten átvitt értelemben használtam, és csak a rockoperában nyert konkrét jelentést. A dal elsősorban az emberek válaszút elé állításáról – és nem a pártpolitikai választásokról – szól, ami akár történelmi értelemben sorsfordító pillanatokban is bekövetkezhet, amikor ’Valakinek holnap meg kell válni az életétől’.” A „Valakinek holnap át kell írni a régi meséket” kifejezés értelmezhető úgy is, mint az akkoriban tabuként kezelt 1956-os forradalom és szabadságharc Kádár-rendszer általi meghamisítása, de persze kibővítve a kört ez a sor azt az akaratot is kifejezi, hogy minden hazug mesét meg kellene igazítani. Az a sor pedig, hogy „Valakinek holnap le kell mondani hivataláról”, minden időben értelmezhető a változások szükségességéről, de a hetvenes években egyre erőteljesebben vetődött fel az a kérdés, hogy ki követi majd Kádárt a párt élén. 1972-ben, amikor Kádár János betöltötte az akkori nyugdíjkorhatárnak számító hatvanadik életévét, taktikai okokból beadta lemondását az akkori legmagasabb pártvezetői plénumnak, a Politikai Bizottságnak, de a párt Központi Bizottsága nem is volt hajlandó erről tárgyalni. Ezzel Kádár megerősítette pozícióját, egyúttal üzent a belső „munkásellenzékének”, hogy megszilárdította a hatalmát.

A Virágok tengerén

Ezen a nagylemezen vannak további karizmatikus szövegek is, nem kevésbé izgalmas zenei köntösbe csomagolva. A nem igazán slágeres, szaggatott gitártémára épülő Elindulóban az „Állj fel, állj fel, emberré váltál” akár az ősemberből való felegyenesedést is jelenthetné, ám ebben a kontextusban nyilvánvalóan inkább az elnyomatásból való felkelést jelenti. A Virágok tengere már a pszichedelikus rock megelőlegezése, Szörényi Levente szenvedélyes hangján adja elő a hippimozgalomra emlékeztető szövegtémát, ugyanakkor a Kádár-rendszer magára vehette „A hatalom szeretete nem a szeretet hatalma” bemondást, ami tartalmát illetően az egyik központi eleme ennek a korongnak. Rocktörténeti kuriózum, hogy Bródy János eredetileg ezt a két szókapcsolatot fordítva szerette volna szerepeltetni, de úgy nem jött ki jól a zenére prozódiailag. Mindenesetre ez az axióma volt annyira széles körűen értelmezhető, hogy bármilyen politikai hatalomra lehetett vonatkoztatni, tértől és időtől függetlenül, ez védhette meg a zenekart az esetleges cenzori támadásoktól. „A Kádár-rendszerben nyilvánvalóan voltak tabutémák, ezért születtek olyan művek, amelyek nem nyíltan, hanem áthallásos formában beszéltek a tiltott dolgokról. Folyamatos játék és küzdelem volt ez, de érdemes volt kockáztatni, és elmenni addig a bizonyos falig. Egy zenekarnak mindig fontos a siker, és ha lemond a rizikós szövegekről és belesimul a rendszerbe, könnyen érdektelenné válhat. Azt ugyanis pontosan soha nem lehet tudni – és ez a Kádár-rendszer idején hatványozottan igaz volt –, hogy hol húzódnak azok a határok, amelyeken túl a hivatalos média nem hajlandó foglalkozni a produkcióval” – emlékezett vissza a szövegíró ezzel kapcsolatosan a kor szellemére.

Az első rész itt olvasható.

(Folytatjuk)