Bizsergető és megható, hogy a lengyelek tényleg szeretnek minket
Úgy történt, ahogy arra számítani lehetett, a varsói mérkőzés elsősorban a kulisszák miatt járt fontos tanulságokkal.
Úgy történt, ahogy arra számítani lehetett, a varsói mérkőzés elsősorban a kulisszák miatt járt fontos tanulságokkal.

Lehet eső, lehet sár, csak a rasszizmus zárható ki a lengyel–magyar futballmérkőzésen.

Botrányos jelenetek közepette szakadt félbe a MVV Maastricht–Roda JC bajnoki mérkőzés.

Szorongatják a londoni rendőrfőkapitányt, Cressida Dicket, amiért visszautasította a magyar segítséget.

A miniszter Boris Johnson brit miniszterelnöknek is üzent, szerinte a kettős mérce alkalmazásától el kellene tekinteni.

A drukkerek nem tágítanak, amíg a belga tulajdonos marad, illetve nem kapják vissza a régi címert.

A magyarságnak most a szokottnál is nagyobb szüksége van hittel pályára lépő játékosokra.

Chicagóban már több a gengszter, mint a rendőr · Az Atletico Madrid szurkolói nem kérnek Griezmannból · Nem tudja garantálni a biztonságot a svéd parti őrség · Belgium szankcionálja azokat a légitársaságokat, amelyek nem ellenőrzik a Covid-igazolásokat.

Az LMBTQ-propaganda mellett kiálló szövetség minden egyes magyart megbélyegzett.

A baloldal cinikus álomgyilkosaiból egyszeriben újdonsült focirajongók lettek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.