Verekedés, mezégetés: így reagáltak a vereségre a szurkolók
Már csak négy csapat van versenyben a Super Bowl-részvételért.
Már csak négy csapat van versenyben a Super Bowl-részvételért.

Brüsszelben és Hágában is közbe kellett lépniük a hatóságoknak, a holland város egyik kerületében rendkívüli állapotot rendeltek el.

Több ezren nézték kivetítőn Argentína Mexikó elleni mérkőzését, s a csapatkapitány góljánál kitörtek az érzelmek.

Videón a szurkolói zóna, ahol világsztárok lépnek fel, betekintés a katari fényűzésbe.

Előfordult már olyan, hogy szinte a maga szórakoztatására kezdett a magyarok gyalázásába valamelyik román szurkolótábor.

Olyan volt, mintha hazai pályán játszott volna a Ferencváros a II. Lajos Stadionban.

Magyar rendőrök felvezetésével hagyták el a különvonatot a Ferencváros szurkolói.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség a Pride hónapot szerette volna megünnepelni a Twitteren, csakhogy a hangzatos üzenet balul sült el.

A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár védelmébe vette a magyar–angolon szurkoló fiatalokat.

A szerb edző reakciójára az lehet mentség, hogy nem értette, mit skandáltak a Honvéd szurkolói Gróf Dávidnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.