Nagyszabású útfejlesztési támogatásról döntött a kormány
A 140 milliárd forintnyi forrásból összesen 220 összekötő és bekötőút újulhat meg vidéken – jelentette be Varga Mihály.
A 140 milliárd forintnyi forrásból összesen 220 összekötő és bekötőút újulhat meg vidéken – jelentette be Varga Mihály.

A brit miniszterelnök megerősítette, hogy Nagy-Britannia szilárdan támogatja Ukrajna szuverenitását.

A színész halálával az egyetlen támogatástól is elesett a kislány. Katalin elvesztette minden reményét.

A gépek fele kárpátaljai, a másik fele pedig más ukrajnai kórházakba kerül – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Rendkívüli, négymilliárd forintos támogatást biztosít a kocatartóknak az agrártárca.

A Magyar Államkincstár február közepéig 324 milliárd forintot fizetett ki a legfontosabb jogcímeken a gazdálkodóknak.

Nem határolódik el a meleget és zsidókat számontartó, fasisztákat képviselő politikustól az európai értékekért felelős biztos.

Márciusban érkezik az állatjóléti támogatás a víziszárnyast tartó gazdák számlájára.

A többletjövedelmek nagy része a mindennapi fogyasztást erősíti, miközben növekedhet a vendéglátás, az utazás és több szolgáltatás iránti érdeklődés.

A program február 14-i indulásától lehetséges az új 4G-s vagy akár 5G-s készülékre cserélni a készülékeket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

Nemzetközi körözés eredményeként találtak rá Magyarországon.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.

A díszlet mögött itt a valóság.

Szerintük Lengyelország egyre növekvő fenyegetésekkel néz szembe.

A kérdés, hogy mi lesz április 12. után: marad a nemzeti szuverén kormány vagy nyakunkra ültetnek egy brüsszeli bábkormányt – fogalmazott a közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.

A Szolnok az utolsó pillanatig esélyes volt a továbbjutásra egy NBA-bajnokkal is felálló olasz ellenfele ellen.

Josh Rock teljes őrületre számít Luke Littler ellen.

Folytatódik a tisztogatás Kijevben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.