Fejlődő pályára állt Kapuvár a fejlesztéseknek köszönhetően
A rábaközi településen uniós forrásokból és állami támogatásokból viszik a beruházásokat.
A rábaközi településen uniós forrásokból és állami támogatásokból viszik a beruházásokat.

Nehéz helyzetben a cégek Romániában, visszavonta a kormány a gazdaságélénkítő programot.

Az elmúlt évek eredményeiből látható, hogy a cukorbetegek számíthatnak Magyarország kormányának támogatására.

A Takarékbank ügyfelei eddig már több mint 700 ezer forinttal járultak hozzá az Országos Magyar Méhészeti Egyesület tevékenységéhez.

Nőtt a rendszeres értékesítéshez szükséges árualap és több fővárosi áruházban már kapható húsgalamb, amelyből számos étterem étlapján szerepelnek különleges fogások.

Brüsszel késleltetheti a jogállamisági mechanizmus alkalmazását Magyarországgal és Lengyelországgal szemben.

A miniszteri biztos úgy fogalmazott, hogy gyarapodik a magyar vidék és javul az ott élő emberek életminősége.

A gyermeket vállaló házaspárok a támogatás segítségével akár 10 millió forint kamatmentes, szabad felhasználású hitelhez juthatnak.

Kiszámítható támogatást nyújthat a kereskedelemben elérhető pénzkereseti lehetőség, amellyel a munkaadók és a jelenlegi alkalmazottak is jól járnának.

A nemzetpolitikai államtitkárság segít a bajbajutott embereken a határ mindkét oldalán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

Nemzetközi körözés eredményeként találtak rá Magyarországon.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A díszlet mögött itt a valóság.

Szerintük Lengyelország egyre növekvő fenyegetésekkel néz szembe.

A kérdés, hogy mi lesz április 12. után: marad a nemzeti szuverén kormány vagy nyakunkra ültetnek egy brüsszeli bábkormányt – fogalmazott a közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.

A Szolnok az utolsó pillanatig esélyes volt a továbbjutásra egy NBA-bajnokkal is felálló olasz ellenfele ellen.

Josh Rock teljes őrületre számít Luke Littler ellen.

Folytatódik a tisztogatás Kijevben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.