Szijjártó Péter: Magyarország 37 millió euró értékben ajánl fel segítséget Ukrajnának
– Magyarország nem akarja az ukrajnai háborút – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Varsóban.
– Magyarország nem akarja az ukrajnai háborút – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Varsóban.

Egy évvel ezelőtt a banki ügyfelek még jó másfél százalékkal alacsonyabb kamaton tudtak piaci lakáskölcsönt felvenni.

Az eredeti 15-ről mintegy húszmilliárd forintra megemelt forráskeret hozzájárul az álláskeresők számának csökkentéséhez.

Csütörtöktől ismét lehet pályázni az egymilliárd forint támogatási keretösszeg erejéig.

A 2018-as választáson 1,73 százalékot értek el, amivel egyfelől mentesültek a kampánytámogatások visszafizetése alól, másrészt évente mintegy 67 millió forintból gazdálkodhattak.

A kutató úgy döntött, hogy pénzdíját skót fiatalok továbbtanulásának támogatására fordítja.

A 2022 utáni időszakban az induló termelőket uniós forrásokkal és kedvezményekkel is segítik.

Rekordszámú jelentkezővel indul el a Megoldások a holnapért kihívás új évada.

Armas Nalbandian, a Damaszkuszi Örmény Apostoli Egyházmegye püspöke elmondta, nagyon fontos volt számukra a kormány támogatása.

Az Agrárminisztérium tízmilliárd forintos programot indít a méhészeti ágazatban, a juhászok pedig ötmilliárd forintos támogatásban részesülnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

Legutóbb Magyar Péter váci jelöltje inzultálta az őt kérdező újságírót.

Izgalmasabb, mint egy mentőakció.

Feljelentést tett a Fidelitas elnöke.

Ellenőrizni kell, hogy kik az imámok és mit prédikálnak Róma illegális mecseteiben.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

Félelemből engedelmeskednek.

Immár ismert a pontos végeredmény. Mutatjuk kategóriánként, mennyi szavazat döntött.

A magyar középpályás gyönyörű gólt lőtt, majd óriási hibát követett el a Barnsley ellen.

„Ez a szakasz lezárult az életemben, és nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.