Idén is elindul és szja-mentes jövedelmet biztosít a Nyári diákmunka program
Júliustól már dolgozhatnak a támogatással elhelyezkedő fiatalok.
Júliustól már dolgozhatnak a támogatással elhelyezkedő fiatalok.

Minden eddiginél több szervező nyert összesen 28 millió forintot.

Saját emberei is szembefordultak V. Naszályi Mártával, aki egy kerületen kívüli magánszínházat akar támogatni a Várnegyed pénzéből.

A pártalapítványt megint kisöpörték, pénz alig maradt.

A kezdeményezés célja, hogy minél több gyermeknek adhassanak esélyt a szegénység okozta hátrányok leküzdésére.

Az államkincstár június 9-ig várja az egységes kérelmeket.

A most létrehozott alapítvány a legnagyobb magánjellegű irodalmi befektetés a Baumgarten Alapítvány óta.

A Nem Adom Fel Alapítvány, Lajkó Félix, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, valamint Fekete-Kovács Kornél is a díjazottak között van.

Az ötmilliárd forintból megvalósuló készülékcsere-támogatási program büdzséjének tetemes része elérhető még.

Nyolcezer forint értékű adománykártyát igényelhetnek térítésmentesen minden ukrajnai menekült számára az érintetteket segítő szervezetek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

Legutóbb Magyar Péter váci jelöltje inzultálta az őt kérdező újságírót.

Izgalmasabb, mint egy mentőakció.

Feljelentést tett a Fidelitas elnöke.

Ellenőrizni kell, hogy kik az imámok és mit prédikálnak Róma illegális mecseteiben.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

Félelemből engedelmeskednek.

Immár ismert a pontos végeredmény. Mutatjuk kategóriánként, mennyi szavazat döntött.

A magyar középpályás gyönyörű gólt lőtt, majd óriási hibát követett el a Barnsley ellen.

„Ez a szakasz lezárult az életemben, és nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.