Ez lehet a 196 centis dán óriás utolsó esélye, de a Veszprém is ugyanazzal a céllal vág neki az Aalborg elleni párharcnak
Tavaly a Veszprém és dán ellenfele is lemaradt a Bajnokok Ligája négyes döntőjéről
Tavaly a Veszprém és dán ellenfele is lemaradt a Bajnokok Ligája négyes döntőjéről
A címvédő pénteken is fölényes győzelmet aratott.
Az első félidőben rövid ideig szoros volt a rangadó, aztán elhúzott a bakonyi klub.
Kárpáti Krisztián ezúttal sem számíthat minden játékosára Veszprémben.
A visszavágót is megnyerő Veszprém simán jutott be a BL negyeddöntőjébe.
A Telekom Veszprém kényelmes előnnyel várhatja a BL-negyeddöntő második meccsét.
A Veszprém csütörtökön hét góllal nyert idegenben a Szeged ellen a BL magyar rangadóján.
Kárpáti Krisztián megígérte: megpróbálnak csodát tenni a visszavágón.
A veszprémi kapuban Corrales parádézott, a szegediek viszont sokat hibáztak.
A Szegedet erősítő Szita Zoltán már hozzászokott, hogy szülővárosa csapata ellen játszik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben is.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.