Zala két keréken: újabb kerékpárút épül a vármegyében
Lenti és Hernyék között bringázhatunk majd.
Lenti és Hernyék között bringázhatunk majd.

A fejlesztésre a 2200 lakosú község 35 millió forint támogatást nyert el az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretéből.

Nyolcadik üteméhez érkezett a felújítás.

Másfél milliárd forintból korszerűsítik a komplexumokat.

Két, összesen csaknem 600 millió forintos fejlesztés indul hamarosan a Békés vármegyei Vésztőn – közölte az önkormányzat az MTI-vel.

Csaknem négyszázmillió forintból javítják az egészségügyi alapellátás infrastrukturális feltételeit a Békés vármegyei Mezőberényben.

Ez a kerékpárút része lesz a vármegye közepén már meglevő, több mint száz kilométer hosszúságú hálózatnak.

A látogatóközpontban emléket állítanak a városhoz kötődő irodalmároknak is.

Vannak határ menti és belső periférikus térségek is, amelyekhez szintén önálló programok kellenek.

„A magyar gazdaság olyan állapotban van, hogy ki tudjuk pótolni a saját bevételeinkből.”




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az összesített számok rácáfolnak Magyar Péter állítására.

Prominens személyiségek mondták el, miért vettek részt a Békemeneten.

Itt a heti előrejelzés.

Számos dokumentum beszerzését könnyíti meg a lehetőség.

Erre nem számított senki.

„Amikor a győzelem és a jókedv kéz a kézben jár.”

Meg is szólalt az ügyben.

Ukraine wants a Hungarian government which does not hinder its EU ambitions and which supports the financing of the war, the minister emphasized.

„Legyen világos, hogy ők a kék-sárgát választották, föl is húzták.”

A rendőrség egy 21 éves gyanúsítottat letartóztatott, de vizsgálja mások felelősségét is az emberölési ügyben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.