Részeg tinédzserek miatt kellett rendőrt hívni a repülőtérre
Súlyos büntetést kaptak.
Súlyos büntetést kaptak.
Az Iszlám Állam nevében tervezett támadást egy tinédzser Németországban.
Tizennégy éves fiút vádoltak meg az iskolás gyerek meggyilkolásával.
A 14 éves iskolás fiú édesanyja a gengszterbandákat okolja a történtekért.
A rendőrség eljárást indított.
A szörnyű eset még augusztus elején történt.
A rendőrség nyomoz.
Young people are organizing fight clubs at school and have already been banned from entering a mall, after more than a thousand have recently caused a mass disturbance.
Harci klubokat rendeznek az iskolában, egy bevásárlóközpontból pedig már ki is tiltották a fiatalokat, miután több mint ezren verekedtek össze nemrég.
Néhány kretén alkalmi kiabálásától mégse rezzenjünk össze, inkább építsük tovább a hazánkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Érthető a helyiek felháborodása, hiszen Magyar Péter Erdélyt román földnek nevezte.
Matteo Salvini botrányosnak nevezte az Európai Unió Bíróságának ítéletét, amely korlátozza a határok ellenőrzésének, az embercsempészek elleni küzdelemnek, valamint a partraszállások korlátozásának lehetőségét és eltörli a nemzeti szabályozásokat.
Az Otthon start program hitele és a piaci hitel törlesztője közötti különbségek hatalmasak.
Viktor Orban voiced his support for Milorad Dodik.
Edzett, míg más aludt – megható videón Kathi Béla elszántsága.
Kambodzsa Donald Trump amerikai elnököt jelöli majd a Nobel-békedíjra, miután segített az országnak tűzszüneti megállapodást kötni a Thaifölddel való határkonfliktus lezárása érdekében.
Figyelmeztetett az Útinform, hatalmas forgalom várható.

A szerb klasszis jó barátja, Arina Szabalenka párjával vág bele a nagy kalandba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.