Magyar Péternek brüsszeli végrehajtókra van szüksége
Brüsszelben elnézik a Tisza elnökének, hogy nem vesz részt az EP munkájában.
Brüsszelben elnézik a Tisza elnökének, hogy nem vesz részt az EP munkájában.

Magyar Pétertől nem tudhatták meg a választópolgárok, mit szól szakértője ámokfutásához.

Menczer Tamás szerint erre az egyre alkalmas.

Kökény Attila, a Tisza Párt agrárszakértője elképesztő módon megalázta a magyar gazdákat.

Sejtelmeset üzent a Harcosok Klubjába a kormányfő.

Egyre nagyobb a kupleráj a Tisza Párt elnöke körül.

Jelenlegi helyzet szerint nem kell sokat gondolkozni ahhoz, miért is állítja ezt a miniszter.

A Tisza Párt agrárszakértője szerint szemétté fertőzött a magyar kukorica.

Szentkirályi Alexandra szerint akkor lehet, egy kicsit rosszabbul érezné magát azok után, amit Brüsszelben művelt.

Magyar Péter agrártanácsadója a közösségi oldalán becsmérelte a hazai gazdákat és azt állította, hogy az ukránok jobb minőségű terményt állítanak elő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.