Elképesztő, mi rejtőzött a 70 millió éves ősi tojásban
A paleontológusok kevés ennyire jól megőrzött leletre bukkantak korábban.
A paleontológusok kevés ennyire jól megőrzött leletre bukkantak korábban.

A magyar iskolások legalább negyede nem reggelizik, ezért tojást sütni tanítják a fiatalokat a Magyar Tojásszövetség kampányában.

A francia államfő jól van, a tojás nem tört össze, az elkövető nem beszámítható.

A pókok ismertek az anyai gondoskodásról, de ennek megkövesedett példái rendkívül ritkák.

A szinte teljesen épen megőrződött tojás a világon eddig megtalált egyik legősibb hasonló lelet.

Ha izomtömeget szeretnénk növelni, együnk minél több csirkehúst rizzsel – szól a jól bevált recept.

A termelők költségnövekedése nem okoz automatikusan áremelkedést, de megjelenhet a fogyasztói árban.

Az olvadó jégtáblák arra kényszerítik őket, hogy a fókák mellett más táplálékforrást is keressenek maguknak.

Kétezer kisebb-nagyobb tojás – számos helyi gyermek és felnőtt munkájának eredménye – ékesíti a parkot.

Miért eszünk húsvétkor bárányt és sonkát? Miért „kötelező” ilyenkor főtt tojással kínálni a vendégeket?




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Most megjelent kötetéről is beszélt a korábbi államfő.

A kormány a magyar emberek pénzét a jövőben is szeretné a magyar családokra fordítani.

Nem hiányzik a humor a magyar politikából Orbán Balázs szerint.

Fél percben a Tisza Párt megszorításairól.

A terrorellenes intézkedésekhez hasonló fellépést tesz lehetővé az új brit törvény.

Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter.

Trump fokozza kábítószer-ellenes harcát.

A Manchester City gólfesztivált rendezett Londonban, és megközelítette az éllovas Arsenalt.

A becses „téli” ritkaság a Christie’s-nél talált gazdára.

Gera Dániel a saját szurkolóival vitatkozott a Kazincbarcika elleni döntetlen után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.