Drágulhat az élelmiszer a takarmányárak drámai emelkedése miatt
Az élelmiszerárakban is megjelenhet a gabona árának, így a takarmányozás költségeinek drasztikus emelkedése.
Az élelmiszerárakban is megjelenhet a gabona árának, így a takarmányozás költségeinek drasztikus emelkedése.
A tojás héján továbbra is megmarad a kód, ám a termékek mellett a származás helyét szövegesen és az ország zászlajával is kötelező megjeleníteni.
Az elmúlt évek összfogyasztása, felhasználása nem nagyon változott, évi 2,3 milliárd darab körül alakul.
A hüllő ráadásul már jóval túl van azon a koron, amikor a kígyók tojást raknak.
Az étkezési tojás csomagolóhelyi ára augusztus közepén megközelítette a darabonkénti 27 forintot.
Íme az újabb bizonyíték arra, hogy a Balatonnál bármi megtörténhet.
A veszélyhelyzet idején felértékelődött a rövid ellátási láncú, regionálisan megtermelt élelmiszer szerepe.
A járvány idején sem volt hiány magyar tojásból a boltokban.
A koronavírus-járvány hónapjait a labdarúgók többnyire családjukkal együtt töltötték, meg is lett az eredménye.
Egy „átlagos” húsvétkor 270-280 millió darab tojás fogy idehaza, ez az éves fogyasztás nagyjából 10 százalékát teszi ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Gyermekpornográf képeket tárolt és cserélt.
Digitális harcosok és közéleti arcok Zánkán.
Surányi György megszüntetné a kilencszázalékos adókulcsot.
A sofőr megbánta a történteket.
Több támadást indított.
Kazahsztán leállította a gázszállítást.
Donald Trump reagált a „No Kings Day” megmozdulásokra, amelyek során baloldali aktivisták ezrei vonultak utcára.
Döntött a Svájci Legfelsőbb Bíróság, véget ért a három éve húzódó ügy, ami kettétörte olimpiai érmes úszónk karrierjét.
The war has caused immense damage to Hungary, PM Orban emphasized.
Megdöbbentő jelenetet vett fel a fedélzeti kamera Budapesten, a XV. kerületben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.