Mázas cserepek különös jelekkel
A helyszínen dolgozó török–mongol régészcsapat kutatásáról a következő hónapokban jelentés készül.
A helyszínen dolgozó török–mongol régészcsapat kutatásáról a következő hónapokban jelentés készül.
Thury György, Kanizsa főkapitánya 451 éve nagyböjt ötödik vasárnapjának másnapján arról értesült, hogy oszmán csapatok dúlják a Kanizsától keletre fekvő térséget.
A középkor végén a magyarok sorsát alapvetően határozta meg az oszmán-török hódítás. A híres törökverő, Kinizsi Pál tetteire odafigyeltek az emberek.
Még a balliberális médiának is.
1789. október 8-án a pogány török félhold ismét a keresztény császári sasoknak adta át a helyét.
Rossi szerint megleptük a törököket. Szoboszlai már a lövés pillanatában érezte, ebből gól lesz.
Az oszmánok Bécs elleni 1683. évi támadása válaszra késztette a Habsburg-kormányzatot.
A 302 éve megkötött békében a törökök a Temesköz és Belgrád mellett átengedték Szerbia és Bosznia északi részét.
Török és kurd migránsok százai randalíroznak napok óta Bécsben, jelszavakat skandálva, egymást szidalmazva.
A bevándorlók a napokban többször összecsaptak egymással, a rendőrökkel és baloldali szervezetekkel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A világ ügyei és Magyar Péter ügyei más dimenzióban mocorognak.
Két magyar településen tartottak időközi választásokat.
Autóval ütközött egy motorkerékpáros Martfű és Kengyel között.
Helyére kerültek a velencei gyalogos–kerékpáros híd utolsó elemei.
A tiltakozás válaszul érkezett Keir Starmer miniszterelnök terveire.
Zelenszkij megint nem tudott viselkedni.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség fedte fel a titkot.
Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott vasárnap az Egyesült Államok Nagydíján a texasi Austinban,
„Nagyon sajnálom és mindenkitől elnézést kérek, megbántam a cselekedetemet” – írja a Ferencváros kapusa.
Az ukrán elnök nem kapja meg, amit akar.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.