Mit olvastak a domonkos apácák a mohácsi vész idején?

A középkor végén a magyarok sorsát alapvetően határozta meg az oszmán-török hódítás. A híres törökverő, Kinizsi Pál tetteire odafigyeltek az emberek. Később a mohácsi csatavesztés eldöntötte a Magyar Királyság történetének alakulását a következő másfélszáz évre. De hogyan élték meg ezt a korabeliek? A Margit-szigeti apácák történetére az 1531-ben készült Thewrewk-kódex kapcsán térünk ki – olvasható a Magyarságkutató Intézet írásában.

A Margit-szigeten, régi nevén a Nyulak szigetén működött a középkori domonkos apácák kolostorában egy könyvmásoló műhely. Innen került ki kilenc kódexünk is. A másolók közül három ismert egyéniség: Ráskay Lea, Legéndy Kató és Sövényházi Márta. Utóbbi nevéhez köthető az 1531-ben készült Thewrewk-kódex (e.: török), amelynek egy részét ő készítette. Az 1520-as évekre Sövényházi Márta Ráskaytól megörökölhette a szigeti zárda könyvtárosi tisztét, de elődje következetességével szakított. A másolataiban nem ismerhető fel kiforrott helyesírási rendszer (a korban még nincs egységes helyesírás, de különféle tendenciák megfigyelhetők). Sövényházi többet ügyelt a szöveg külsőségeire és díszítésére, mint a tartalomra.

A Thewrewk-kódex egy lapja
Fotó: http://nyelvemlekek.oszk.hu/adatlap/thewrewkkodex

A Thewrewk-kódex nagyobb része egy ismeretlen lejegyzőnek köszönhető, ő írta be a kódexbe kétszer az 1531-es évszámot, a keletkezés helyéről viszont nincs pontos adatunk. Noha rendtársa, Ráskay Lea számos bejegyzést hagyott a kódexlapok szélén, az általa készített kódexeket egy kivételével ellátta a keletkezés idejével. Megemlékezett országos eseményekről (Dózsa-féle parasztfelkelés, 1518-as bácsi országgyűlés, Perényi Imre nádorispán halála), de hírt adott a kolostor életének fontos eseményeiről is. Mindennek ellenére sajnos több részletről nincs tudomásunk – talán ha több nyelvemlék vészelte volna át a történelem viharait… (Emlékeztetőül: egyes becslések szerint a középkori magyarországi írott anyagok 98%-a semmisülhetett meg. De ebbe beleértendők a nem magyar nyelvű munkák is.)

1526-ban a törökök megtámadták Budát, ami elől az apácák ereklyéikkel és levéltárukkal együtt Kőszegre menekültek. A latinul nem tudó apácák számára a magyar nyelvű olvasmányok igen értékesek voltak, sok becses nyelvemlék fennmaradását az egykori gondosságuknak köszönhetjük. 1527-ben visszatértek a szigetre, de nem sokáig maradtak, mert Budát török támadás érte 1529-ben. Az apácák kaptak egy menlevelet Báthory Istvántól Visegrád–Esztergom–Komárom–Galgóc–Nagyszombat–Pozsony útvonalra, de kérdéses, hogy valóban erre menekültek volna, hiszen a törökök is errefelé tartottak. Számolhatunk azzal is, hogy Nagyvárad felé húzódtak. Az biztos, hogy 1541-ben, Buda elfoglalása után végleg elhagyták a szigetet és a Nagyvárad melletti Szent János kolostor fogadta be őket. Egyes feltevések szerint Ráskay és Sövényházi is ott volt a menekülő apácák között, de egyikőjük jelenlétét sem tudjuk bizonyítani tényszerűen.

Azonban a Nyulak szigeti apácák Erdélyben sem leltek menedéket, de ezúttal nem a török hozta rájuk a vészt. A XVI. században az egyház megújulása több vallási irányzat megszületését eredményezte, ezek között nem mindig volt békés a kapcsolat. Erdélyben 1556-ban korlátozták a katolikus vallásgyakorlatot, 1566-ban pedig a szerzetesrendek felszámolására és Erdélyből való kiűzésére hozott rendeletet az országgyűlés. A Margit-szigeti apácáknak újra költözniük kellett, ezúttal a vallási türelmetlenség miatt. Pápai Engedéllyel kerültek Nagyszombatba, ahol az 1567-ben leégett jezsuita kollégium épületét kapták meg. 1614-ben már csak heten voltak életben közülük. Egy évvel később áthelyezték őket Pozsonyba a klarisszákhoz. 1637-ben hagyta itt az árnyékvilágot az utolsó szigeti apáca.

A körülményeket ismerve megdöbbentő, hogy a másolást menekülés közben is folytatták, sőt új könyveket készítettek. Sövényházi Márta jegyezte le 1529 és 1531 között az Érsekújvári kódex majd kétharmadát, valamint dolgozott a Thewrewk-kódexen is. Az utóbbi egy imádságos könyv, melynek a XV. század végi előképe volt a nyomtatásban is megjelent Hortulus animae. A könyvből 13 imának mutatható ki latin megfelelője, további párhuzamokat mutat a kódex az Antidotarius animae című könyvvel. A Thewrewk-kódex külső megjelenése (mérete) és tartalma alapján magánhasználatra szánt könyv volt, amelyre a bajok közepette szükség is lehetett, de a kor divatjába is illett efféle olvasmány. A kódexben hét másoló munkája különíthető el, a törzsanyagot az első, harmadik és ötödik lejegyző által készített részek teszik ki, a többi későbbi másolók bejegyzései. A harmadik másoló azonosítható Sövényházi Mártával. A másoláskor a Czech- (e.: ceh), Gömöry- és Érsekújvári kódex egy helyen lehetett, de a szövegpárhuzamok alapján talán a Pozsonyi kódex (vagy ennek több forrása) is kéznél lehetett.

A szigeti apácák története mutatja, jöhet bármilyen hatalmas katasztrófa, attól az élet még nem áll meg. A kódexmásolók a nehéz körülmények ellenére is végezték dolgukat, mert a lélek ápolása különösen vész idején elengedhetetlen. Utólag visszatekintve, milyen jó, hogy nem tudtak latinul (nem sajátíthatták el a korabeli műveltség e részét), mert így többet őriztek meg a magyar nyelv történetéből az utókor számára.

A nyelvemlékek

A Thewrewk-kódex adatlapja: http://nyelvemlekek.oszk.hu/adatlap/thewrewkkodex

Az Érsekújvári kódex digitális mása: http://mek.oszk.hu/16300/16330/html/

Szakirodalom

Balázs Judit – Uhl Gabriella közzéteszi 1995. Thewrewk-kódex 1531. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata bevezetéssel és jegyzetekkel. Régi Magyar Kódexek 18. szám. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete, Budapest.

Haader Lea 2009. Arcképtöredékek ómagyar scriptorokról. In: Madas Edit szerk. „Látjátok feleim…” Magyar nyelvemlékek a kezdetektől a 16. század elejéig. Országos Széchényi Könyvtár, Budapest. 53–74.

Tarján M. Tamás. 1494. november 24. Kinizsi Pál halála http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1494_november_24_kinizsi_pal_halala/ (utolsó letöltés: 2021. 06. 08.)

Terbe Erika 2018. A nyelvemlékek. In: Kiss Jenő – Pusztai Ferenc szerk. A magyar nyelvtörténet kézikönyve. Tinta Tankönyvkiadó, Budapest. 52–82.

Az eredeti írás ide kattintva érhető el.