Belgrád visszafoglalása és Pray György jövőbe látó kiseposza

1789. október 8-án a pogány török félhold ismét a keresztény császári sasoknak adta át a helyét.

Laudon tábornagy lovas szobra a bécsi Mária Terézia-emlékművön Fotó: Wikipédia

A neolatin irodalmi hagyományokat követő munkák közül azonban kiemelkedik Pray György Taurunum című kiseposza. Az exjezsuita királyi történetíró (historiographus regius) nem először segítette II. Józsefet a törökök ellen folytatott háborúnak, illetve hódítási céljainak a legitimálásában. Pray 1786-ban és 1787-ben titkos császári megbízásra három kéziratos dolgozatot (Commentariusok) nyújtott be a kancelláriának – természetesen latin nyelven –, amelyekben történeti dokumentumok alapján igazolta Józsefnek mint magyar királynak a jogigényét a fentebb említett melléktartományokra. Emellett 1787-ben megjelent egy másik, szintén latin nyelvű kiseposz is Taurica címmel, amely II. József és Nagy Katalin szövetségét, valamint a Krím-félsziget (a cím a Krím latin elnevezése) orosz megszállását volt hivatva propagálni.

Feltűnhet, hogy Pray milyen gyorsan végzett az egyébként csekély terjedelműnek nem mondható munkával, de az, hogy az október elején véget ért ostrom után még abban az évben megjelenhetett a kiseposz, a jezsuiták köztudomásúan magas képzettségének tükrében önmagában még nem meglepő. Érdemes azonban egy kicsit közelebbről megvizsgálni a megjelenés időpontját. Noha a pontos napját nem tudjuk meghatározni, az októbertől decemberig terjedő időkeret jelentősen szűkíthető.

Tertina Mihály ugyanis a Belgrád visszafoglalása kapcsán írt Carmen epicum című művének egyik lábjegyzetében közöl egy latin nyelvű levelet, amelyben Hadik András mond köszönetet Praynak, hogy kiseposzában róla sem feledkezett el. A levél keltezése pedig 1789 októbere. Tehát Hadik már a vár kapitulációjának hónapjában kezébe vehette a kész művet. Azt is megfigyelhetjük, hogy míg Pray a kiseposzban az 1789. szeptember 22-én Martineștinél vívott csatáról részletes adatokat közöl, addig a belgrádi győzelemhez annyit fűz, hogy „Belgrád október 7-én, három nappal Laudon névnapja előtt ajándékként adta át magát neki”. E finoman szólva is szűkszavú ismertetés alapján joggal gondolhatjuk azt, hogy a kiseposz kéziratának lezárásáig még nem érkeztek meg a sajtóhírek a pontos információkkal az ostrom befejezéséről. A műben arról több helyütt is bizonyosságot nyerhetünk, hogy Pray az aktuális hadi fejleményekről elsősorban a Hadi és Más Nevezetes Történetek című folyóiratból tájékozódott. A Martineștiről szóló tudósítás az október 9-i lapszámban található, míg a belgrádi győzelemről a következő, október 16-i számban olvashatunk. Így, amennyiben következtetésünk helyes, akkor megállapíthatjuk, hogy valamikor október 9-e után, de még 16-a előtt zárta le a kéziratot. Ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy Praynak már az ostrom befejezése előtt neki kellett látnia a kiseposznak.

Bár a udvari történetíró előre látta a győzelmet, azonban azt már nem tudhatta, hogy nem fog tartósnak bizonyulni. Az 1791-ben megkötött szisztovói békével gyakorlatilag visszaállt a status quo ante, lemondva ezzel Belgrádról is. Magyar kézre legközelebb az I. világháború alatt került egy rövid időre, azonban ekkor már a török határ messze húzódott Magyarországtól. Pray György munkássága – köztük a fentebb említett művek is – a mai napig csak részben feldolgozott, így e hiányosságnak a pótlása időszerű és fontos feladatként áll előttünk.

A szerző Tóth Sándor Máté tudományos munkatárs

Az eredeti cikk a Magyarságkutató Intézet honlapján olvasható el.