időjárás -1°C Ingrid , Ágota 2023. február 5.
logo

A lefejezett oroszlán. Thury György halála – 1571. április 2.

Forrás: MAGYARSÁGKUTATÓ INTÉZET
2022.04.02. 08:14 2022.04.02. 11:13
A lefejezett oroszlán. Thury György halála – 1571. április 2.

Thury György, Kanizsa főkapitánya 451 éve nagyböjt ötödik vasárnapjának másnapján arról értesült, hogy oszmán csapatok dúlják a Kanizsától keletre fekvő térséget. Katonaságával a betörő oszmán csapatok nyomába eredet, s ezzel végzetes útra vágtatott Orosztony falu felé. Történt ugyanis, hogy szimata megcsalta a tapasztalt kapitányt, mert a kis török portya helyett egy előre tervezett, jól felépített támadásról volt szó, s Kanizsa vitéze a Dunántúl egyesített oszmán haderejével találta szembe magát Orosztony falu mellett. Bármennyire is hősiesen küzdöttek a kanizsai vitézek, a túlerő végül győzött.

A Thury ellen induló oszmán katonaság (Részlet Wegroszta Zoltán alkotásából)

A neves történetíró, Istvánffy Miklós így örökítette meg a történteket:

„A harc helyén két hegy közt nem igen széles vala a völgy, mely mind egyébkor is mindenkor sárral teljesen sikamló, s mind penig azelőtt kevés idővel az elolvadásával mocsáros vízzel lágyabb s mélyebb vala. Mikoron abban a völgyben harcolának, s a lovak szárai s horgas inai az sáros örvényekben hasig ocsmányul bémerülnek, történet szerint Thurynak a lova a helynek képtelen volta s a sok ideig való munka s a nehéz fegyvert hordozás miatt, elállván alóla, nyakra leesik, ő maga eszében vévén a veszedelmet, lábaira felállván s sisakját levetvén, hogy hajadonfővel a halálhoz s sebekhez készebb lehetne, az ellenséget megtágítja, s magát erős vitézi módon oltalmazza; s azonközben egy idegen lóra, mely netalám az ellenségtől az rajta ülő leverése után futott vala elő, eremlejénél fogva fel akarván ülni, nem engedvén azt az ellenség, s a sáros földben lába nyomdoki elsuppadván az földre leesék, és hogy a törököknek kiáltására, hogy magát ne vesztené, s a szerencsének engedve, harcolván semmit nem felelne, kopjákkal, puskákkal, szablyákkal s egyéb fegyverekkel mindenfelől körülfogatván, végtére az övéitől s az szerencsétől elhagyatván, nagy erős kardcsapással egy Memitől megsebesíttetvén leroskad és elvész.”

Kanizsa várának fontossága Szigetvár 1566-os elvesztésével nőtt meg. A király ekkor Kanizsai Orsolyától sikeresen megszerezte a várat, s élére ekkor nevezték ki a korszak egyik legjelesebb vitézét, a Palota vára élén már bizonyított Thury Györgyöt. Ő kanizsai főkapitányként sikerrel erősítette meg e határszakaszt, visszavert minden támadást, erősségeket emelt, s a párbajokkal félelmetes hírnevet szerzett az oszmán katonaság körében. Így a kanizsai kapitány kiiktatása már régóta a dunántúli oszmán vezetők egyik fontos célja volt.

A Thury haláláról szóló ének szerzője is tisztában volt ezzel:

„Sokféle fortéit ebbe gondolának,

Kivel a jó vitéznek árthatnának,

Hogy erőmét érnék ő halálának,

Áldoznának érte a nagy Állának.”

Ennek elérése érdekében eszelték ki 1571-ben e nagyszabású hadműveletet, amely során egyesültek a fehérvári, a szigeti, a koppányi és a pécsi bég csapatai, s lest állítottak. Malkos szigetvári agát előre küldték egy kisebb csapattal, a fő haderő pedig Orosztonynál várta, hogy Thury üldözőbe vegye a fősereg felé visszavonuló martalékot. Nem érezve a veszélyt, Thury lesre futott, véres harc kezdődött, amely során a kapitányt és embereinek jó részét megölték.

A legyőzött ellenség felett szörnyű bosszút álltak, a halott kapitány testét lefejezték, a sok vágás által szétroncsolt fejét foglyokkal és zászlókkal Isztambulba küldték. A csatatéren hagyott testét a magyar katonaság Kanizsára vitte, s a Szent Miklós-kápolnában temették el, amely valószínűleg a mai Inkey-kápolna környékén állhatott. (A sírhelyének egykor helyet adó épület beazonosítása nemes feladat lehet.)

A gyilkosság kivizsgálása végett Eck zu Salmot küldték Kanizsára, aki miután megbizonyosodott az események menetéről, írt a királynak és a budai pasának is. Utóbbi csalárdul csak annyit válaszolt, hogy „Thury úrnak semmiféle tette se tartozik rá, s az méltán bűnhődött, mert a béke pactumai ellenére cselekedett.” Mindamellett képmutatóan megjegyezte: „Istennek dicsősége, hogy a tyrannus és a béke megsértője és megzavarója meghalt.” A bécsi udvar nem hagyta annyiban hős kapitánya elvesztését, a Portánál panasszal élt a gyilkosság miatt. A nagyvezír, Szokollu Mehmed Miksának írt levelében – nem meglepő módon – igyekezett kimagyarázni a történteket:

Ez a Thúry György nem maradt nyugton, hanem az egész világ tudja, hogy mindig gonoszságban járt és szokása volt valamelyik úton lesbe állva minden szandsákbéget, ki azon vidékre ment, megtámadni. Mikor mostanában a szigetvári bég változott és oda utazott, az említett Thúry György gonoszat forralt ellene. Az említett bég csak a gonoszság elhárítása végett cselekedett, ő pedig szokása szerint a béget megtámadta, ezért jött fejére a baj. Erről az oldalról a bégek nem mentek oda és a túlsó oldal határain belül nem voltak, ez olyan világos, mint a nap.

A Thury halálát megéneklő lantos (Részlet Wegroszta Zoltán alkotásából)

A törökverő vitéz életéről, palotai és kanizsai tetteiről, valamint elestéről sok korabeli forrás beszámolt. Közülük az egyik legérdekesebb „az vitéz Túri György haláláról” szóló, talán temetési búcsúztatónak szánt, száznégy versszakos siratóének, amely miután hosszan leírta a történteket, így értékelte Thury halálát:

„Kár lőn vitéz most itt neked meghalnod,

Mert Szalaság azt bizonnyal megbánod,

Vagy az, hogy a földet te pusztán hagyod,

Vagy az, hogy az adót nekik megadod.”

Valóban, az orosztonyi események komoly hatással voltak a régió életére: Thury elestét követően több mint harminc falu hódolt meg a török haderőnek, s ezáltal jelentősen bővült a törököknek is adózó települések száma.

Istvánffy Miklós sírverset (epitáfiumot) írt róla, s krónikájában is megemlékezett róla: Ily szomorú kimenetele lőn az hozzá hasonlíthatatlan férfinak, kinek veszedelme inkább Magyarország, hogysem maga szerencsétlenségének tulajdonítható. Holott 52 esztendős korban az erős jó vitéz hadakozó férfinak dicséretét már, s még az mértékletes s megért hadnagynak nevét s hírét kétség nélkül elértnek lenni hitettetnék.”

A kora alakjait igen negatívan látó történetíró, Forgách Ferenc is hasonló véleményen volt: „Szerény családból származott, úgy is halt meg, de tisztes katonaként és egész életében becsületes emberként, úgyhogy méltán mondhatjuk kiváló férfinak.”

Külsejéről és jelleméről Stephan Gerlach ad még érzékletes leírást, amely szerint Thury „erős, szőrös, bárdolatlan ember volt, olyan mint a medve. Pompával nem törődött, csak az istállóban feküdt a lovak között. A törökök mértéken fölül félték. Amikor rabolni indultak, így imádkoztak: Isten hatalmától meneküljenek és Thury György kezétől, aki számtalan sok törököt megölt.”

Thury alakja a következő században is példaként szolgált. Ennek élő mementója Paczoth Ferenc 1617-ben megjelentett szónoklata, melyben Zrínyi Miklós, Nádasdy Tamás és Pálffy Miklós mellett Thuryt is elismerő szavakkal méltatja:

„Ezért, Thuri György, rendkívüli és egészen egyedülálló bátorságodat, amelynek révén sok mindent ragyogóan véghezvittél, kiváltképp pedig megvédted a törököktől ostromlott Palotát, nem homályosítja el a feledés, nem törli el az idő.”

Thury bajvívása (Részlet Wegroszta Zoltán alkotásából)

A szerző Kanász Viktor, a Magyarságkutató Intézet munkatársa

Az eredeti írás ide kattintva érhető el.

Borítókép: Thury György halála (Részlet Wegroszta Zoltán alkotásából)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.