Összeesküvés végzett Trumppal
Donald Trumpot pedig már közellenséggé tették, vesszőfutása üzenet a keresztény, nemzeti oldalnak.
Donald Trumpot pedig már közellenséggé tették, vesszőfutása üzenet a keresztény, nemzeti oldalnak.
Többek között egy Iris nevű nőnek szóló szerelmes levél töredékeire bukkantak a tenger fenekén.
Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete indokolna.
Zsigmond király halálát követően ellopták az egyik pénzverő tövet és ezzel készíthették a most megtalált hamis pénzérmét.
Tudományos seregszemle: az Árpád-ház genetikai eredetéről, a legősibb magyar nyelvű rovásírásos nyelvemlékről és a Grand Trianon kastélyról is hallhatunk előadásokat.
Gyurcsány, és ami mögötte van (1. rész)
Borvendég Zsuzsanna történész és Szakács Árpád az első Lovas István sajtó-díjas újságíró, könyvkiadó ma esti beszélgetését Szabó Anett moderálja.
Az úgynevezett prágai kerámia darabjai mellett olyan állati csontot találtak, amelybe ógermán rúnaírás volt bevésve.
A sportban mindig is erősen érvényesültek a politikai szempontok, és néha a sport is át van szőve politikával.
Mostantól online hozzáférhető a 30 éve elhunyt emblematikus ellenzéki személyiség, Krassó György irathagyatéka.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza-szigetek ugyan terjesztik, mégis érdektelenségbe fulladt Magyar Péter újabb csodafegyvere.
Merz első száz napja nem volt sikeres.
Már idén elindulhat 20-25 ezer új lakás építése az Otthon start programnak köszönhetően a szakértő szerint.
Megható történetet osztottak meg az egyenruhások.
Hét kilométeres a torlódás, az 1-es főút felé sem érdemes kerülni.
Az amerikai–orosz csúcstalálkozó előkészítéseként egyeztetett az amerikai és az orosz külügyminiszter.
Clinton amit kap, nem teszi zsebre.
Hét kilométeres a torlódás, az 1-es főút felé sem érdemes kerülni.
Az amerikai–orosz csúcstalálkozó előkészítéseként egyeztetett az amerikai és az orosz külügyminiszter.
Clinton amit kap, nem teszi zsebre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.