Az Európai Unió ezúttal 400 millió euróval támogatja Ukrajnát
A támogatásból 100 millió euró humanitárius segély.
A támogatásból 100 millió euró humanitárius segély.

Orosz győzelem esetén Moszkva továbbra is zsarolna az energiaellátás révén.

Lukasz Warzecha szerint a lengyel média Ukrajna kapcsán sok szempontból alternatív valóságot mutat be.

Vizsgálódnak az adóhivatalnál is, feltehetően a vámhivatal vezetőinek a feje is lehullik.

Ukrajna ezúttal azt követeli, hogy Belgium tiltsa be az orosz gyémántok exportját.

A brit kormány a nyugati NATO-szövetségesek közül ugyanakkor elsőként hozott döntést páncélozott harcjárművek ukrajnai szállításáról.

– A Vörös Hadsereg legerősebb egységeit ukrán katonák alkották, akik részt vettek az 1956-os forradalom leverésében – emlékeztette Borisz Filatovot Nagy János.

A világ 2023-ra sem lett biztonságosabb – Nógrádi György elemzése.

Az orosz vezetés szerint a volt brit kormányfő hazudott, amikor azt mondta, hogy Putyin rakétacsapással fenyegetőzött egy februári telefonbeszélgetésük során.

Egymást vádolják az oroszok és az ukránok amiatt, hogy ukrán katonák haltak meg a Donyeck megyei büntetőtelepen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A cég figyelmezteti a képviselőt, hogy tette törvénybe ütközik.

Autó és kisbusz ütközött.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Már az év elején véglegesíthetik a biztonsági garanciákat, amely akár katonai egységek telepítését is jelentheti.

Szoros együttműködésre törekszik a két ország.

Biztonságos és békés országot akarunk – hangsúlyozta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

A karácsony és az újév közötti időszak ideális arra, hogy lelassuljunk, együtt legyünk, és élményekkel töltsük meg az év utolsó napjait.

Már januárban elindul a célzott lakhatási segítség: hiteltörlesztésre vagy önerőre is fordíthatják a közszolgálatban dolgozók.

Karácsony után sem áll meg az élet: tömeg a boltokban, dübörögnek az akciók és pörögnek a hitelek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.