A Kreml szóvivője szerint a konfliktus akár már holnap is véget érhet
Dmitrij Peszkov szerint Oroszország nem kíván egyéb területeket „visszavenni” csak a népszavazás eredményeként elcsatolt területeket.
Dmitrij Peszkov szerint Oroszország nem kíván egyéb területeket „visszavenni” csak a népszavazás eredményeként elcsatolt területeket.

Nemzetközi szélsőbalos pártot hoz létre Jánisz Varufákisz, a korábban görög pénzügyminiszterként is dolgozó, nemzetközi hírű közgazdász.

Az ország keleti részében különösen kritikus az energiahiány miatti helyzet.

Izgalmas időszak 2022 decembere. A nemzetközi kapcsolatok eszkalálódása, a folyamatok romlása folytatódott. A G20-as országok csúcstalálkozójára Putyin el sem ment.

Volodimir Zelenszkij biztos abban, hogy az Oroszország által 2014-ben annektált Krím félsziget visszakerül Ukrajnához.

A beléptetettek közül a rendőrség 186 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

Egy olajtartály kigyulladt a kurszki repülőtér közelében a támadás következtében. Áldozatok nem voltak.

Mi majd akkor adjuk oda az év embere díjat Zelenszkij elnöknek, ha nemcsak a háború, de a béke embere is lesz. És akkor már bátran horgászhat ő, horgászhatunk mi is.

Az ukránok az infrastrukturális nehézségek miatt, az oroszok pedig az utánpótlás akadozása miatt aggódnak a tél beálltával.

Elcsentek egy Banksy-művet Kijev elővárosában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

Mórahalmon járt a miniszterelnök.

Nagy a baj.

Az európai gazdáknak továbbra is küzdeniük kell.

Véget ért az egy hetes vállalás, amit Moszkva tett.

A tárcavezető szerint új világrend van kialakulóban.

Hamarosan gyalogosan és kerékpárral is lehet közlekedni a két Duna-parti település között.

Januárban Oroszország rekordmennyiségű cseppfolyósított földgázt (LNG) szállított az európai országoknak.

A tizenkettedik idényét kezdhetné meg a magyar kapus a klubnál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.