Ferenc pápa karácsonyi gyűjtéssel segítene Ukrajnán
A karácsonyi költekezés visszafogását, valamint az ukrajnai nép támogatását kérte.
A karácsonyi költekezés visszafogását, valamint az ukrajnai nép támogatását kérte.

Darcsi Karolina, a KMKSZ kommunikációs titkára arról beszélt, hogy viseli Kárpátalja a háborút.

A törvény az egyik feltétele annak, hogy megkezdhessék a tárgyalásokat az uniós csatlakozásról.

Az olasz kormányfő megerősítette, hogy Róma újabb fegyverszállítmányt küld Kijevnek az év végéig, már az ötödiket február óta.

Az ukrán államfő arra sürgette a világ legfejlettebb országait, hogy hívjanak össze egy globális békecsúcsot.

Az Európai Tanács elnöke szerint nemcsak rövid távon kell kezelni az energiasokkot, hanem versenyképesnek is kell maradni.

A németeknek és a franciáknak nem volt erejük az elfogadott elvek kikényszerítésére.

Efraim Inbar izraeli szakértő szerint a NATO hibát követett el keleti terjeszkedésével.

Az Európai Tanács által kiadott közlemény szerint az új csomagból kikerült a közös hitelfelvételről szóló rész.

Fertőző betegségek terjednek a brüsszeli hajléktalan migránsok között.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

Mórahalmon járt a miniszterelnök.

Nagy a baj.

Az európai gazdáknak továbbra is küzdeniük kell.

Véget ért az egy hetes vállalás, amit Moszkva tett.

A tárcavezető szerint új világrend van kialakulóban.

Hamarosan gyalogosan és kerékpárral is lehet közlekedni a két Duna-parti település között.

Januárban Oroszország rekordmennyiségű cseppfolyósított földgázt (LNG) szállított az európai országoknak.

A tizenkettedik idényét kezdhetné meg a magyar kapus a klubnál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.