Az ukrán Pravdának adott interjúban szidta a kormányt Karácsony Gergely + videó
A budapesti főpolgármester a beszélgetés során szinte csak Orbán Viktorról beszélt.
A budapesti főpolgármester a beszélgetés során szinte csak Orbán Viktorról beszélt.

Vitalij Klicsko főpolgármester megerősítette, a vízellátást már teljesen helyreállították a szerdai bombázások óta.

A két ország vezetője Kijevben tárgyalt, ahol hangsúlyozták, „növelni kell a katonai és pénzügyi támogatást”.

A köztársasági elnök mellett a lengyel, belga és a litván miniszterelnök is Kijevbe látogatott.

A kijevi vezetés és a nyugati szövetségesek próbálják enyhíteni az áramkimaradások, vízellátás és fűtés hiánya miatti problémákat.

A szövetségi kormány úgy véli, hozzá kell járulnia a holodomorról szóló ismeretek terjesztéséhez.

„Valószínűleg nemcsak fegyverekkel és anyagi támogatással, de életekkel is fizetnünk kell Ukrajna megsegítéséért” – írja a The Economist.

A polgármester elmondta, folytatják a helyreállítást a szerdai orosz rakétatámadás után.

Az elnök szerint minden országrészt vissza kell szerezni, és ha nincs diplomácia, akkor ennek módja a csatatér.

Három civil megsérült a becsapódás következtében, meghibásodás, működési zavar állhat a háttérben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Négy napon belül döntenek a nyilvántartásba vételről.

A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

A francia baloldal is hasonló elveket vall.

Nem csak a lakosok között vannak sérültek, az infrastruktúrát is jelentős kár érte.

Április 12-én erről is döntés születik.

Támogató portált indít az agrárkamara.

Aki a pénteki ünnepélyes eseményre belépőt vásárol, ajándékba kap egy másik sporteseményre szóló jegyet.

Nyolc új Toyota és két új Lexus is érkezik 2026-ban, a Corolla árából pedig 2,6 millió forintot engednek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.