Pánikhangulat, majd nyugalom – lengyel újságírók nyilatkoztak lapunknak
A lengyelek talán még számítottak is arra, hogy előbb-utóbb bekövetkezik valami ilyesmi.
A lengyelek talán még számítottak is arra, hogy előbb-utóbb bekövetkezik valami ilyesmi.

Hivatalos vizsgálati eredmények még nincsenek, de minden jel erre mutat.

Az intézkedés elsősorban a honosított ukrán állampolgárokat érintené, akik bírálják a háborút vagy az orosz hadsereget.

Az Európai Unió hatalmas kockázatot vállalna az Ukrajnának adott, hitelből fedezett, 18 milliárd eurós kölcsönnel.

Széles körű az ukrajnai oligarchák befolyása, amely az ország fejlődésének is akadálya – olvasható az Európai Számvevőszék jelentésében, amely az ukrajnai korrupciós helyzetet vizsgálta.

Az oroszok megkezdték Ukrajna energiaellátó rendszerének megsemmisítését.

A külgazdasági és külügyminiszter a kijevi magyar nagykövettel beszélt telefonon és tájékozódott az eseményekről.

Az ukrán légvédelem négy orosz rakétát tudott megsemmisíteni, két épületbe csapódtak lövedékek.

Az előrejelzések szerint 174,8 milliárd dollárra is nőhet keleti szomszédunk államadóssága jövőre.

A pénzpazarlás elkerülésére az európai hadseregeknek a lehető legjobban együtt kell működniük, hogy feltöltsék készleteiket – húzta alá.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Minden magyar felelős minden magyarért – ennek szellemében bátorít mindenkit az államtitkár.

Minden jel arra mutat, hogy politikai támadásról van szó.

Újabb egykori jelöltaspiráns határolódott el a tiszás módszerektől.

Ez az ötödik béremelés 2020 óta.

A kalauzt újraélesztették és kórházba szállították, azonban szerda reggelre életét vesztette.

Magyarország következetesen a béke pártján áll.

„Szlava Ukrajni” mondta Mark Rutte.

Szürreális körülmények között ért véget a rangadó.

Pénzt Ukrajnába? „Igenis, elnök asszony!”

A brit–kanadai színész most Budapesten mutatja be gitártudását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.