Az ukrán hadsereg rakéta-sorozatvetője
Megdöbbentő videón az ukrán BM–21 Grad MLRS rakéta-sorozatvetője működés közben.
Megdöbbentő videón az ukrán BM–21 Grad MLRS rakéta-sorozatvetője működés közben.

Az orosz légvédelmi erők Odessza térségében lelőttek egy ukrán, nyugati fegyvereket szállító repülőgépet.

Robert Fico és Peter Pellegrini is keményen bírálta a légvédelmi rendszer elajándékozását.

Oroszország Csehországot figyelmeztette, noha a cseh külügyminiszter szerint nem létezik ilyen rendelkezés.

Embereket a nyílt utcán oszlopokhoz, fákhoz kötöznek, az alsóruhájuktól megfosztják őket, aztán félholtra verik őket.

A rendőrség Kőbánya-felső vasútállomáson és a BOK-csarnokban is segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket.

A bíboros reményét fejezte ki, hogy a mostani háborús helyzetben is tanúságot tudunk tenni a hitünkről.

Szakértők és politikusok között is zajlik a vita, ugyanis a nemzetközi jog sem fogalmaz egyértelműen a genocídiumról.

Az ukrán településen jelenleg aknakereső kutyával próbálják megtalálni a további robbanószerkezeteket.

A baloldal kampánycsapata minden áron össze akarta hozni a Márki-Zay–Zelenszkij-találkozót.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Garázdaság bűntettének gyanúja merült fel.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb jelentése szerint az IVF-kezeléseknek hála 1580-nal több baba jött világra, mint 2018-ban.

Plusz az összes telephelyen.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Egyre több a hasonló eset Franciaországban.

Az amerikai fél nem tűrte a rágalmazást.

Sulyok Tamás magyar érdekeltségű sporteseményeket is megtekint.

Kis Károly tragikusan rövid ideig ülhetett csak a trónon.

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Fogaskerekeket és tengelyeket fognak előállítani az elektromosautó-iparnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.