Japán filmrendező lett az UNESCO jószolgálati nagykövete
A Cannes-ban többször díjazott rendező az első japán nő, aki ezt a megbízást kapta.
A Cannes-ban többször díjazott rendező az első japán nő, aki ezt a megbízást kapta.

Csupán az egykori bányászok, a nyugdíjukat váró idős emberek és az országból idetelepedett civil szervezetek képviselői élnek a településen.

Etiópiában harc nélkül a tigréi lázadók kezébe került az amharai Lalibela város és környéke.

Világörökségi helyszín lett a régi Magyarország egyik legfontosabb bányavárosa.

A világörökségi listára került Duna menti limesrész Bad Göggingtől a szlovákiai Izsa községig húzódik. A limes a Római Birodalom idején katonai védvonalként követte a Duna vonalát.

A világörökségi státus azoknak kedvez, akik ellenzik az aranybányászat újraindítását a térségben.

Több új helyszínt vett fel a világörökségi listára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi bizottsága a kínai Fucsouban zajló tanácskozásán.

A megóvására tett erőfeszítéseknek köszönhetően lekerült a veszélyben lévő világörökségi helyszínek listájáról a Salonga Nemzeti Park.

Az UNESCO világörökségéhez több mint ezer terület tartozik világszerte. Te hányat ismersz közülük?

A pályázati anyagot június 30-ig kell beadni, eredményét az UNESCO előreláthatólag október végén jelenti majd be.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az éjjeli menedékhelyekre bárki behúzódhat a hideg elől.

A libsik felébredtek – kommentálta Bohár Dániel.

Valaki észrevette.

A rókák nem örülnek.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

A három méter széles lépcsőt egyméteresre szűkítette le a tulajdonos.

Egyetlen bevetés, több tízmillió dollár – ennyibe kerülhet az az „Oresnyik” nevű orosz rakéta, amelyet 2024 végén neveztek meg először az oroszok.

Az egész európai mezőgazdaságra súlyos hatással lehet az egyezmény.

Lázár János szerint a biztonság és a Fidesz olyan szóösszetétellé válik, ami leírja a valóságot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.